This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Réda, Jacques: Homérosz bánata (Tristesse d’Homère in Hungarian)

Portre of Réda, Jacques
Portre of Somlyó György

Back to the translator

Tristesse d’Homère (French)

Cet homme ici devant la mer qu'il ne voit plus, un jour
Le direz-vous heureux comme celui du temps des dieux
Qui va s'effacer dans ma nuit ?
À l'aube dont je sens
Contre mes paupières vibrer la gloire, je descends
Vers ce miroitement obscur la ruelle autrefois
Rose, emportant le jour éteint dans les yeux de Patrocle
Et mon ombre en travers de la plaine étroite où le vent
Traîne le corps ensanglanté d'Hector dans la poussière.
À présent, songes, laissez-moi devenir tout entier
Cette ombre sur le vain éclat de nos débris d'amphores,
Et parmi ce fracas de boucliers sur les galets
Rendre ma voix à l'ïambe d'écume, aux cris d'oiseaux
Qui déchirent la belle hécatombe de mots que fut
Homère.
À l'étrave d'un vaisseau noir abandonné
Mon front s'appuie, et du sable au ciel noir mes doigts
dessinent
Un signe pour toucher encor ta joue adorable,
soleil,
Mélancolie des morts.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.poemes.co

Homérosz bánata (Hungarian)

Boldognak nevezitek-e majd ezt a férfit, egy napon,
A tenger előtt, amelyet nem lát többé, akár az istenek korában
Ót, aki belevész éjszakámba?
Szememen érzem
Reszketni a hajnal glóriáját, elindulok lefelé
A sötét csillámlás felé a valaha rózsaszínű
Utcácskán, s magammal viszem a kihúnyt napot Patroklosz
Szemében és árnyamat a szűk síkon át, ahol a szél
Hektór véres tetemét vonszolja a porban.
Hagyjatok most, álmok, hadd legyek-mindenestül
Ezzé az árnnyá amfora-cserepeink hiú ragyogásán,
És a pajzsok recsegése közben a gályákon
Hadd bízzam hangomat a habok jambusára, a madarak vijjogására,
Amelyek szétszaggatják a szavaknak azt a szép hekatombáját, amely
Homérosz volt.
Homlokomat ráhajtom egy magányos fekete
Hajóroncsra, és ujjaim jelet vésnek a homoktól a fekete
Égig, hogy mégegyszer elérjek bűvös arcodig,
nap,
Halottak melankóliája.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap