Rollinat, Maurice: Ódon könyvtár (La bibliothêque in Hungarian)

À José-Maria de Heredia

Elle faisait songer aux très vieilles forêts.
Treize lampes de fer, oblongues et spectrales,
Y versaient jour et nuit leurs clartés sépulcrales
Sur ses livres fanés pleins d’ombre et de secrets.

Je frissonnais toujours lorsque j’y pénétrais :
Je m’y sentais, parmi des brumes et des râles,
Attiré par les bras des treize fauteuils pâles
Et scruté par les yeux des treize grands portraits.

Un soir, minuit tombant, par sa haute fenêtre
Je regardais au loin flotter et disparaître
Le farfadet qui danse au bord des casse-cous,

Quand ma raison trembla brusquement interdite :
La pendule venait de sonner treize coups
Dans le silence affreux de la chambre maudite.

José-Maria de Herediának

Tűnődve néz a vén erdőbe ki.
Benn tizenhárom öblös mécsedény ég.
És éjjel-nappal kéklő síri fényét
A titkos, hervadt könyvekre veti.

Ha néha szűk szobákban lépdelek,
Ügy rémlik, mintha itt csak jaj lakoznék;
Bent tizenhárom mély-ölű karosszék…
S reám merednek nagy arckép-fejek.

Éjfél felé a terem ablakából
Kibámulok. Egy percre látni távol,
Amint a rémek táncot járnak ott.

Midőn agyam már elnémult siváran:
A szörnyű-csöndes, átkozott szobában
Az óra tizenhármat kongatott…