Saint-Amant, Marc-Antoine de: Le paresseux

Accablé de paresse et de mélancolie,

Je rêve dans un lit où je suis fagoté,

Comme un lièvre sans os qui dort dans un pâté,

Ou comme un Don Quichotte en sa morne folie.

Là, sans me soucier des guerres d’Italie,

Du comte Palatin, ni de sa royauté,

Je consacre un bel hymne à cette oisiveté

Où mon âme en langueur est comme ensevelie.

Je trouve ce plaisir si doux et si charmant,

Que je crois que les biens me viendront en dormant,

Puisque je vois déjà s’en enfler ma bedaine,

Et hais tant le travail, que, les yeux entrouverts,

Une main hors des draps, cher Baudoin, à peine

Ai-je pu me résoudre à t’écrire ces vers.

Lustaság s mélabú rabjaként, puha ágyam

jó melegében úgy heverek hanyagul,

mint kicsontozva a tál levében a nyúl,

vagy mint egy Don Quichot mord elmezavarában.

Mit bánom én, a harc hogy megy Itáliában,

s országostul hogy áll a Palatinus úr,

lelkem a henyeség sírjában meglapul,

s csak a semmittevést dalolja himnuszában.

S oly édes-kellemes ez a gyönyör nekem,

hogy azt hiszem: javam csak álmomban lelem,

minthogy pocakomat máris dagadni látom.

És úgy gyűlölöm a munkát, hogy kezemet

kidugva csak alig tudtam magam, barátom,

rászánni, hogy e kis verset írjam neked.