Supervielle, Jules: Cercle

A Franz Hellens

Ce bras de femme étendu
Dans un ciel voluptueux
Est-il sorti de la nue
Ou de l'abîme amoureux?
Les siècles de loin l'appellent
Vers leur fuyante nacelle
Et les couchants qui s'étirent
Dans des caresses de tigre.
Ce bras jeune comme au jour
De ses noces pécheresses,
Au milieu de son amour
Qui le surveille et le presse,
Survola les anciens âges,
Les océans, les forêts
Et les célestes mirages
Que coupe un astre expiré,
Dans une attente si stable
De plaisir, de cruauté,
Qu'on le devine l'esclave
D'une lente éternité.

Franz Hellensnek

Női kar vár elterülve
buja egek hajlatán.
Honnan jött? Egy felhő küldte?
Vagy szerelmek mélye tán?
Számos messzi század hívja
eliramló gyors ladikba,
s az alkonyok elnyújtózva
vonnák tigris-lusta pózba.
Ifjan még - bár rég esett
nem épp szeplőtelen násza -
s szerelmes vágy közepett,
amely űzi és vigyázza,
átrepült sok tűnt világot,
erdőket és óceánt
és az égi délibábot,
mit egy holt csillag szel át:
így vár hosszú múltak óta,
s oly vad, olyan élvező:
rabnőjéül tartja őt a
lomha, végtelen idő.