The page of Belij, Andrej, Hungarian biography
 |
Biography
(Írói álnév. Eredeti neve: Borisz Nyikolajevics Bugajev)1880–1934
Orosz költő, prózaíró, teoretikus
(1880. okt. 26., Moszkva, +1934. jan. 8., u.o.)
Apja matematikaprofesszor, anyja zenész. Belij természettudományokkal foglalkozik, majd bölcsész lesz. Műveltsége (a természettudományi is) kiemelkedő.
Blok mellett – aki legjobb barátja, később ellenfele – a második orosz szimbolista költőnemzedék jelentős képviselője.
A kortárs filozófusok (Szolovjov keresztény panteizmusa, Schopenhauer és Nietzsche esztétikája, valamint Steiner is) erősen hatnak rá. Vl. Szolovjovot, „a századvég nagy idealista-misztikus filozófusát istenként imádta, hódolt Dosztojevszkij messianista gondolatainak, de volt olyan periódusa is, amikor „nyugatos” volt és marxista, vagy inkább csak annak hitte magát.” – írja róla Bakcsi György. Az ezüst galamb c. regényben Kelet és Nyugat csap össze. „Az olvasó nem könnyen fogad be engem, ez a gond végighúzódik harmincéves írói munkásságomon.” – írja önéletrajzában Belij.
Hisztérikus érzékenység, irracionális világ, szenvedélyesség jellemzi. A megfeszített Krisztus képe egész életében kísérti, a forradalmat is Krisztus feltámadt c. poémájával üdvözli, az ő Krisztusa azonban más, mint Bloknál a forradalom élére álló alak. A Keresztrefeszítésben ketten csodálkoznak rá a világra: ő és egy négyéves gyermek, akiből férfi – és művész – lesz.
Blok felesége iránti reménytelen szerelme és az 1905. évi orosz forradalom veresége után hangja elkomorul. 1912–16 között a nyugati országokat járja.
Remizovval szinte egyidőben lerakja a XX. századi ornamentális ritmikus próza alapjait, ahol a szereplőknél és a cselekménynél fontosabb a nyelv. A világháború idején már tudathasadásban szenvedő, vizionáló költőt elhagyja szeretett felesége, Ászja Turgenyeva (az író unokája). Üdvözli az 1918-as forradalmat. Úgy képzeli, a társadalmi forradalomnak együtt kell járnia a lelki megújulással. Tagja a szkíták nevű irodalmi csoportnak. 1920–23 között majd három évig Berlinben él.
Napszúrás okozza halálát.
Ritmikus próza, kiemelt szó- és sorhangsúlyok, a lírai, a groteszk és a patetikus elemek keveredése, kétségbeesett kísérletezés és szakadatlan útkeresés jellemzi. Uralkodó művészetnek a zenét tartja, így szerinte a költészet ősprincípiuma a dallamosság, zeneiség. Új formanyelvet dolgoz ki a szimbolizmus megújításához. Ellentmondásokkal teli, rendkívül szuggesztív egyéniség.
Hangulati ingadozás: a pátosztól, a forradalmi lendület hevítésétől a mélységes kétségbeesésbe, végtelen szomorúságba zuhan.
Gogol hatása a szimbolistákra, így Bélijre is óriási, kivált a város groteszk-fantasztikus ábrázolásában, valamint festői, ún. ornamentális stílusuk kialakításában, amelyhez később Babel, Pilnyak, Bulgakov képdús, érzéki prózája is kapcsolódik.
(Részlet Baka István home page-éről:
„BELIJ, ANDREJ (írói álnév). Borisz Nyikolajevics Bugajev (valódi név); (Moszkva, 1880 - uo., 1934). Apja a moszkvai egyetem matematikaprofesszora volt, és Belij szintén természettudományokkal kezdett foglalkozni, de később elvégezte a bölcsészetet is. 1901-ben kezdett publikálni. Ars poeticáját és írói módszerét esztétikai tanulmányok hosszú sorában fejtette ki. 1907 és 1909 között Brjuszov Veszi című folyóiratának kritikai rovatvezetője, a szimbolista irányzat második nemzedékének teoretikusa. Első művét, az Északi szimfóniát 1900-ban írta. Műfaja zenei hangszerelésű, sajátosan ellenpontozott lírai próza, a jó hangzást segítő díszítőelemekkel. Lírai kötetek: Arany égszínkékben (1904), Hamu (1909), Urna (1909). Verselemzéseivel és prozódiai tanulmányainak hosszú sorával (Szimbolizmus, 1910) az orosz formalista irodalomtörténeti iskola útját egyengette. Új utakat tört a szépprózában. Ezüstgalamb című regényével (1910; Peterdi I., 1926) lerakta a XX. századi ornamentális ritmikus próza alapjait. Ezt követte az 1913-ban írt Pétervár (1922-ben lényegesen lerövidítette és átdolgozta) című nagyszabású regény, mely Belij legjobb műve. (Makai I., 1985) 1912-ben feleségével, Aszja Turgenyevával Svájcba utazik, ahol Rudolf Steinerrel együtt részt vesznek az antropozófia templomának megnyitásán. A háború visszahívja Oroszországba. Egyre lazább szálakkal kötődik a valósághoz, ahogyan erről az Egy ütődött feljegyzései (1922) is tanúskodik. 1921-23 között Berlinben él, majd végleg hazatér. Az 1922-ben keletkezett Kotyik Letajev (Makai I., Keresztrefeszítés, 1969) című regényében a tudat születését írja le. A harmincas években írja visszaemlékezéseit: A századforduló (1930), A századelő (1933) és a Két forradalom között (1934).)”
