Örkény István: The flower show (Tóték in English)

Egy a fontos: hogy a vendég elégedett, jókedvű, idegileg kiegyensúlyozott, és e két hét alatt majdnem négy kilót hízott!
Mindez abban a pár szóban kristályosodott ki, melyekkel az őrnagy, amikor már a délutáni buszra vártak, elbúcsúzott tőlük:
– Higgyék el, kedves Tóték, nekem semmi kedvem sincs elutazni.
Mariska nagyot sóhajtott, de ezt a sóhajt az öröm fakasztotta.
– Minekünk is fáj – mondta –, hogy el kell válnunk a mélyen tisztelt őrnagy úrtól.
– Magával pedig – fordult az őrnagy Tóthoz – nagyon meg vagyok elégedve, kedves Tót. Csak vigyázzon, hogy vissza ne essen a régi hibáiba!
Tót kifejezéstelen arccal nézett rá, és valamit morgott a foga közt. Ezt Mariska, aki legközelebb állt hozzá, így értette:
– Rottyints a gatyádba!
Nagy kérdés, hogy jól hallotta-e, mert dübörögve megérkezett a távolsági busz, és elnyomott minden hangot.
A busz megállt. Az őrnagy sorra kezet fogott velük. Ágikát homlokon csókolta.
– Isten velük! Úgy érzem magam, mintha egy új életem kezdődött volna a maguk vendégszerető otthonában. Nem vagyok a szavak embere. Inkább majd tettekkel mutatom meg, milyen hálát érzek.
Tóték csak álltak meghatottan. Az őrnagy fölszállt, aztán kihajolt az ablakon.
– Még egyszer köszönöm a szíves vendéglátást.
– Örülünk, hogy jól érezte magát az őrnagy úr.
– Minden jót, kedves Tóték!
– Szerencsés utat, őrnagy úr.
Az autóbusz elindult. Az őrnagy még odakiáltotta:
– Remélem, nem voltam terhükre?
Mind a hárman intettek, és kiabáltak, hogy jaj, dehogy!
Az autóbusz eltűnt a kanyarban. Tóték még mindig integettek, de arcukról eltűnt a búcsúmosoly, sorban egymás után, ahogy három gyertyát fújnak el.
Tót nem mozdult. Még intésre emelte karját, és még mindig az út kanyarulatát leste, mintha attól félne, hogy váratlanul visszafordul a busz, leszáll róla az őrnagy, és minden elölről kezdődik. Minthogy ez nem következett be, Tót megnyugodott.
Először is levette sisakját, és úgy tette vissza, hogy testének függőleges tengelye a sisak vízszintes tengelyével kilencvenfokos szöget zárjon be. Aztán megpróbálta kiegyenesíteni a térdét.
– Segíts már, Mariskám – mondta, mert a térde egészen belemerevedett a behajlított tartásba. Csak a két nő közös segítségével sikerült végre kiegyenesítenie. Ekkor azonban kihúzta magát, és szeretteitől közrefogva, emelt fővel, szép, büszke lépteivel elindult hazafelé.
Otthon körül se nézett. Egyenesen az új margóvágóhoz lépett. Az ormótlan alkotmány alig fért ki az ajtón. Lecipelte a budi mögé, a mályvabokorig; amikor visszajött, és zihálása elcsitult, kijelentette:
– Mostantól kezdve reggel fogunk reggelizni, este fogunk vacsorázni, és éjjel fogunk aludni. Megértettétek?
– Úgy lesz minden, ahogy te akarod, édes, jó Lajosom – mondta legszerelmesebb mosolyával Mariska.
Úgy is lett. Amikor beesteledett, megvacsoráztak. Utána Tót az ajtóhoz húzta kényelmes karosszékét. Mariska odahúzódott az urához, és magával vonta a kislányát, aki úgy fonódott az apjára, mint egy inda. Néhány percet töltöttek el így, fejük fölött szikrázott a csillagporos augusztusi éj, s a Bábony, mint egy óriási, zöld tüdő, esti hűvösséget lehelt rájuk. Majd jön a tél… A nagy, orosz tél, dermesztő szeleivel, metsző hidegével. De az ilyen zászlóaljirodák bizonyára jól vannak fűtve, a parancsnokok pedig kőházakban laknak, s a kőházakat, főleg éjjel, amikor lakói alusznak, kettőzött őrség veszi körül. Így talán azokat a keveseket, akiknek ilyen kiváltságosak a körülményei, remélhetően nem éri baj.

Leltár
Felvétetett a gomeli tábort kórházban Kincs Károly g. hadnagy által, Koroda I. őrmester és Boglár D. őrmester, mint tanúk jelenlétében, a Tót Gyula zászlós tulajdonát képező ingóságokról, melyekbe a kincstár tulajdonát képező darabok nem számíttattak be.

Elnevezés: Leírás
egy habselyem alsó -
Elnevezés: Leírás
Egy zsebkendő kockás
Elnevezés: Leírás
bőrtárca, pénz 38 P 60 fillér
Elnevezés: Leírás
egy tintaceruza -
Elnevezés: Leírás
egy fénykép 1 férfi + nőalak
Elnevezés: Leírás
20 Honvéd cigaretta -

(Dátum, aláírás)
(Szétázott az esővizes hordóban)

*

Mariska rámosolygott az urára.
– Fáradt lehetsz. Feküdjünk le, édes, jó Lajosom.
– Csak előbb még elszívok egy szivart – mondta Tót.
Mariska futott a szivarért, Ágika tűzzel szolgált, Tót pedig élvezettel leszívta a füstöt. Szerette az élet apró örömeit. Most olyan jól érezte magát, hogy nyújtózott egyet, amibe beleroppantak az izületei, aztán felsóhajtott:
– Jaj, anyám, anyám, szegény, jó anyám!
Ebben a pillanatban közeledő lépések hallatszottak. Tóték csodálkozva néztek föl.
A veranda ajtajában ott állt Varró őrnagy, kofferral a kezében; sugárzó arccal, széles mosollyal.
– Látom, kedves Tóték, hogy nem hisznek a szemüknek – mondta. – Pedig igaz!
Tót valamilyen furcsa, pukkanásszerű hangot hallatott. Nem emberi hang volt. Olyasféle hang volt, mint amikor egy kútba fulladóból feljön az utolsó buborék. Beszélni azonban nem tudott.
Beszélni senki se tudott. Csak nézték az őrnagyot, kiguvadt szemmel.
– Egerben le akartam pecsételtetni a szabadságos levelemet, de a pályaudvar-parancsnokságon azt a kellemes hírt közölték velem, hogy a partizánok fölrobbantottak egy hidat, és ezért három napig nem járatnak szabadságos vonatot…
Rámosolygott Tótra, Tótnéra, Ágikára.
– Úgyis olyan nehéz volt egymástól elválni; gondoltam, ezt a három napot maguknál töltöm el… Remélem, nem leszek terhükre?
Tóték még most se bírtak szólni. Az őrnagy bevitte kofferét, aztán visszajött, s a tettvágytól buzogva így szólt:
– Ha nincs kifogásuk ellene, dobozolhatnánk egy kicsit… Elhallgatott. Nézelődött.
– Ejnye már – mondta. – Hová lett az új margóvágó, kedves Tót?
Tót megpróbált válaszolni, de ez csak a harmadik nekifutásnál sikerült neki.
– Levittem a kertbe, mélyen tisztelt őrnagy úr.
– Miért? – csodálkozott az őrnagy. – És hová?
Csak ide a mályvákhoz – mondta szolgálatkészen Tót. – Tessék parancsolni, mindjárt megmutatom.
Eltűntek a sötétben.
Mariska és Ágika ott maradtak, álltak, a sötétbe meresztették a szemüket. Látni nem láttak semmit. Egy ideig nem is történt semmi. Aztán tompa döndülés hallatszott. Ettől megrázkódtak. Aztán megint lecsapott a margóvágó acélkarja; ettől a döndüléstől is megrázkódtak. Úgyszintén a harmadiktól is. Megint elmúlt egy kis idő. Aztán visszajött Tót. – Miért álltok itt? – kérdezte. – Menjünk lefeküdni.
Megágyaztak. Levetkőztek. Ágyba bújtak.
Mariska eloltotta a villanyt. Ő is lefeküdt. Egy ideig hallgatott, aztán félénken megkérdezte:
– Háromba vágtad, édes, jó Lajosom?
– Háromba? Nem. Négy egyforma darabba vágtam… Talán nem jól tettem?
– De jól tetted, édes, jó Lajosom – mondta Mariska. – Te mindig tudod, mit hogyan kell csinálni.
Feküdtek, hallgattak, forgolódtak. Oly fáradtak voltak, hogy végül mégiscsak elnyomta őket az álom. Tót azonban alva is forgolódott, rágott, nyögött, egyszer majd kiesett az ágyból. Rosszat álmodott talán? Ez azelőtt nem volt.

Only one thing was important: that their guest was content, happy; and at ease. Their success was confirmed not only by the fact that in the last two weeks he had put on about four kilos, but also by a sentiment he expressed as they stood waiting for his bus at the station.
"Believe me, dear friends, I don’t have the slightest desire to leave."
Mariska sighed deeply, a manifestation of her joy. "We are also saddened by your departure, honorable Major!" she added, genuinely moved.
"With you, dear Toth," the major turned to Lajos, "I am thoroughly delighted - you have made great strides. But you must be careful not to fall back into your former ways."
Toth stared at him blankly and muttered something between his teeth. The words were audible only to Mariska who was standing right by him; what she thought she heard was, "Oh, go pee in your pants!"
It will remain a mystery forever whether she was right or not because at that very moment the bus pulled in with an ear-splitting roar that overpowered every other sound. When the bus came to a complete halt, the major shook hands with each of the Toths in turn and even gave Agi a quick peck on the forehead.
"God be with you all! Under your hospitable roof I have embarked on a new life. I am not a man of many words. I'd rather express my appreciation by deeds and show my gratitude with action."
The Toths were moved to tears. The major boarded the bus, then leaned out a window and said, "Once more, thanks for your kind hospitality!"
"We are so glad you enjoyed your stay, Major, sir."
"All the best, dear Toths!"
"Have a good trip, honorable Major."
The bus started. The major yelled in passing, "I hope I wasn’t a nuisance to you!"
"Oh no! Not at all!" they shouted back, smiling and waving.
When the bus finally disappeared around a corner, the Toths were still waving but their farewell smiles vanished one, two, three, like candles blown out in succession.
Toth didn’t move. Still holding his arm in waving position, he was peering at the curve as if he were afraid the bus would turn around and deliver the major back, starting everything all over again. When this didn’t happen he gradually began to relax. The first thing he did was take off his helmet and put it back on properly, so that its vertical edge made a ninety degree angle with his body's horizontal axis. Next he tried to straighten out his knees.
"Help, my dear Mariska," he groaned, because his knees had become rigid in their new position. At last, with the aid of both women, he straightened his knees. Then he stretched himself out, and, flanked by his family, his head held high, he set off for home filled with pride and confidence. Once there, he marched straight to the paper cutter without a glance to either left or right. The monstrous contraption barely made it through the doorway, and Toth had a terrible time lugging the thing all the way to the hollyhocks behind the outhouse. Back on the porch after his panting subsided, he announced, "From today on we shall eat breakfast in the morning, dinner in the evening, and go to bed at night. Is that clear?"
"Everything will be just the way you want it, my dear Lajos," said Mariska with a disarming smile of consent.
And so it was. When evening came on they ate supper, and when they finished Toth pulled the big armchair near the swinging door and sank into it. Mariska snuggled up to him and pulled Agi into her father's lap; she clung to him like a twining vine around an old oak tree. Above them the August sky glimmered, scattering its stardust generously. Mt. Babony, like a giant green lung, exhaled its fresh evening breeze onto them. Winter was just around the corner. …And how inhuman those Russian winters were: those bone-chilling gales, the harsh freezing cold. . . . But the major's quarters would certainly be well-heated. Military leaders live in stone or brick houses and have double guards to protect them at night. Those privileged few should certainly be out of danger.

Inventory:
Taken by Karoly Kincs of the Gomel Military Hospital. Witnessed by Sergeant L. Koroda and D. Boglar. The following items have been found among the belongings of Ensign Gyula Toth. PS. Items originally belonging to the Army are not listed herewith.

Item: One undershirt               Description: Silk
Item: One handkerchief          Description: Checkered
Item: One wallet with money  Description: 10.60 (in assorted bills and coins)
Item: One pencil                    Description: Indelible
Item: One photo                    Description: One male, one female
Item: One pack of cigarettes  Description: - Date, signature (Disintegrated in the rain barrel.)

Mariska smiled at her husband.
"You must be very tired. Let's go to bed, Lajos, dear." "All right, but first I'll have a cigar," announced Toth. Mariska jumped for the cigar box, Agi reached for a match. Toth inhaled his much missed aromatic smoke with sensual pleasure. He did love the small joys of life. He was in such a good mood that, stretching until his joints cracked, he sighed, "Oh Mother, Mother, dear old Mother!"
At that very moment they heard familiar steps approaching. The Toths looked up in utter disbelief.
Suitcase in hand, Major Varro appeared in the doorway. He was beaming.
"I can see, dear friends, that you can’t believe your eyes. But it's me all right!"
The general consternation still prevailed. Suddenly Toth emitted an odd popping sound. It was not a human sound. It was the sound a bubble makes, the last bubble a drowning man sends to the surface.
"I was going to get my pass stamped at the headquarters in Eger, but the station’s commander told me the good news: the partisans have blown up a bridge so there will be no transport back to the front for at least three days…"
He smiled at Toth, then at Mariska, and finally at Agi. "Since it was so hard for me to part with you, I thought I'd come back to my dear friends, the Toths, and spend these extra days with you. …I trust it won’t be inconvenient? …
They were still mute. Energetically the major carried his suitcase to his room and returned with a suggestion: "If you don’t have anything better to do, " he said bursting with energy, "we might just make a few more boxes."
He fell silent and looked around.
"Goodness!" he exclaimed. "What's happened to the paper cutter, dear Toth? Where is it?"
Toth made several attempts to reply, but only after the third try did he manage to get out the words in an unnatural voice, high-pitched and scratchy, "What? Paper cutter? It's out there in the garden, honorable Major, sir."
"In the garden? But why?" cried the major, bewildered. "And where?"
"Down there by the hollyhocks, " answered Toth dutifully. "I'd be glad to show it to you."
They disappeared into the darkness.
Mariska and Agi stayed behind staring into the dark. They could see nothing. For a while nothing happened. Then a dull thud was heard. They shuddered. Then another thud with a grating, grinding sound - the cutting arm of the huge paper cutter had slammed down again. They shuddered even more. Finally - one last whack of the blade…
Some time elapsed before Toth came back to the house. "What are you standing there for?" he asked. "Let's go to bed."
They quickly got ready for bed and climbed in. They had been lying there a while when Mariska inquired diffidently, "Did you cut him in three, Lajos dear?"
"Three? No. I cut him into four equal parts. Why? Wasn’t that right?"
"Of course it was right, my dearest!" said Mariska. "You always know what's best."
They lay there in silence, shifting position from time to time. Since their bodies were so inhumanly tired, they soon fell asleep. Toth, however, continued tossing and turning rather violently. He kept groaning and moaning in his dreams. Once he almost fell off the bed.
A nightmare perhaps? That would be strange indeed - such a thing had never happened to him before.