Arany János: Rozgonyi naine (Rozgonyiné in Estonian)

Ballada

"Hová, hová, édes férjem?"
"Megyek a csatába:
Galambócon vár a török,
Ne várjon hiába."
"Megállj, megállj; édes férjem!
Ne menj még csatába:
Befordulok egy kicsinyég
Öltöző szobámba."

"Én kegyesem, szép hitvesem,
Ellenemre jársz-é?
Sima vállad, puha kebled
Töri az a páncél;
Félve tartod a nagy kardot
Remegő kezedben:
Mit keresnél, gyönge asszony.
Véres ütközetben?"

"Azt keresem, hiv magyar nő,
Véres ütközetben,
Hogy lehessek, élve, halva,
Mindig közeledben:
Súlyos a kard, de nehezebb
Százszor is a bánat;
Jobban töri, mint a páncél.
Kebelem utánad."

Gyöngyös arany fejkötőjét
Sisakkal borítja,
Karcsu fűzött selyem vállát
Páncélba szorítja;
Kardot is köt: bársony övre
Gyémántos fogantyút,
Pici piros csizmáira
Szép ezüst sarkantyút.

Csalogatja csemegével
Muci paripáját;
Lebke szellő lebegteti
Tengerzöld ruháját;
Széles uton, poros uton
Felleget ver a ló,
Csillámlik a... villámlik a
Fényes acél patkó. -

"Fogadj Isten, húgom asszony,
Itt az ütközetben;
Nyilat ugyan, amint látom,
Hoztál szép szemedben -"
"Uram király, Zsigmond király
Nem oly divat már ma
Nyillal lőni, mint felséged
Fiatal korába'."

Galambócot a Dunáról
Ostromolni kezdik;
Folyamon is, szárazon is
Egyre törik, vesztik.
Elől, elől Rozgonyival
Kedves élet-párja,
Hiv szerelme, szép Cicelle,
Szentgyörgyi leánya.

Pogány török a Moráván
Érkezik új haddal:
"Most vitézek! hajós népek!
Közül-akarattal!"
Maga vivé Rozgonyiné
Ellenök a gályát,
Követi a sok dalia
Lobogós ruháját.

Szól az ágyu - szokatlanul
Durva ozmán fülnek;
Hajóira tűz-kanócok,
Koszorúk repülnek;
"Vizet! vizet!" a pogányság
Orditoz hiában;
Mind odaég, bár van elég
Víz a nagy Dunában. -

Maga Murad ezt a dolgot
Nem veszi tréfára,
Közeledik nagy hadával
Törökök császára;
Százezerre megyen serge,
Sok basával, béggel,
Török, tatár - spahi, jancsár,
Válogatott néppel.

Kár volt neked, Zsigmond király
Mindjárt megijedned,
Gyalázaton a pogánytól
Egér-utat venned,
Fut a farkas néha-néha,
De szikrázó foggal;
Népedet te átkeletted
Szökve, mint a tolvaj. -

Spahi, jancsár, utóhadnak
Ered az inába:
Sok rohan ott éles tőrbe,
Még több a Dunába;
Gyalogszerrel a király is
Csak nehezen futhat;
Jó Rozgonyi karja, kardja
Csinál néki utat. -

"Hej! ki hozza, kormányozza
Ide azt a gályát?
Vagy már senki meg nem menti
Magyarok királyát?"
"Én, én hozom, gyönge asszony,
Hajómat az éjben:
Ülj fel uram, Zsigmond király,
Te is, édes férjem!"

Lászlóvárott a magyarság
Vala bátorságban.
Híre futott a csatának
Széjjel az országban.
Egy árva szó sem beszéli
Zsigmond győzedelmét;
Mind a világ, széles világ
Rozgonyi Cicellét.

Ballaad

„Kuhu, kuhu, kallis kaasa?”
„Lahingusse lähen:
türklane on Galambócis,
aega on tal vähe.”
„Oota, oota, kallis kaasa!
Ära nõnda rutta:
astun ainult silmapilguks
riietumistuppa.”

„Armas naine, kaunis naine,
ega mind sa ründa?
Raudne soomusrüü sul rõhub
pehmeid õlgu, rinda;
hoiad rasket mõõka kartes
värisevais käsis:
mida otsid, habras naine,
sealt, kus relvatärin?”

„Mina, ustav ungarlanna,
sealt, kus relvatärin,
otsin, et võiks elus-surmas
olla sulle lähim:
mõõk on raske, aga mure
sada korda hirmsam;
soomusrüüstki rohkem rõhub
sinuta mu rinda.”

Kuldse pärlidega tanu
kiivri alla matab,
nõtke nöörit siidipiha
soomusrüüga katab;
sametvööle paneb mõõga
teemantpidemega,
jalga pisi-punasaapad
hõbekannustega.

Meeliteleb maiustega
ratsut Mucit veidi;
leebed tuuled lehvitavad
merekarva kleiti;
laial maanteel, kuival maanteel
tolmupilve luues
sätendavad… välku löövad
kabjarauad uued. —

„Jumaluke, sõsarake,
oled sõtta sõitnud;
näen, et oled kauneis silmis
noole kaasa võtnud —”
„Kuningas, mu isand Zsigmond,
enam pole moodne
lasta noolega kui Kõrgus,
kui ta oli noorem.”

Galambóci piiramine
Doonau ääres algab;
pealetungid, taandumised
käivad jõel ja kaldal.
Esireas koos Rozgonyiga
elukaasa visa,
truu Cicelle võitleb, kellel
Szentgyörgyi on isa.

Türgi pagan Moravale
uue väega jõuab:
„Sõjamehed, laevamehed!
Löögem ühisjõuga!”
Emand Rozgonyi viib laeva
nende vastu kärmelt,
lehvivale kleidile hulk
kangelasi järgneb.

Kõmab kahur — võõralt riivab
osmanite kõrva,
nende laevadele lendab
pihta tuld ja tõrva;
„Vett! Too vett!” nii kisendavad
paganad kesk kuumust;
kõik neil põleb, kuigi pole
Doonaus vete puudust. —

Murat ise seda asja
naljana ei võta,
Türgi keiser suure väega
läheb appi sõtta;
sada tuhat pead on kohal:
pašad, beid ja spahid,
janitšarid, tatarlased —
parim meeste valik.

Kahju oli, Zsigmond, sinul
kohe ehmatada,
paganate juurest häbis
minna hiirerada,
hundid vahel pagevad, kuid
hambaid välgutavad;
üle jõe sa viisid rahva
karates kui varas. —

Järelväele hirmu nahka
spahid-janitšarid
ajavad: üks odasurma,
teine Doonau valib;
kand ja varvas, kuningaski
jookseb raskes vaevas;
Rozgonyi hea mõõk ja käsi
talle rada kaevab. —

„Hei! Kes tüürib öösel, rüütlid,
selle laeva siia?
Või ei pääse ungarlaste
valitseja iial?”
„Mina, mina, habras naine,
olen sõiduvalmis:
istu peale, isand Zsigmond,
sina ka, mu kallis!”

Lászlóváris ungarlaste
vägi oli julgem.
Võidusõnum mööda riiki
tuule tiivul kulgeb.
Ükski sõnake ei räägi
kuningas Zsigmondist;
terve maailm, avar maailm
Cicelle Rozgonyist.