Arany János: Reply to Petőfi (Válasz Petőfinek in English)

Zavarva lelkem, mint a bomlott cimbalom;
Örűl a szívem és mégis sajog belé,
Hányja veti a hab: mért e nagy jutalom?
Petőfit barátul mégsem érdemelé.

Hiszen pályadíjul ez nem volt kitűzve...
Szerencse, isteni jó szerencse nékem!
Máskép szerény művem vetém vala tűzbe,
Mert hogyan lett volna nyerni reménységem?

És mily sokat nyerék! Pusztán a pályabér
Majd elhomályosít, midőn felém ragyog:
De hát a ráadás!... Lelkem lelkéig ér.
Hogy drága jobbkezed osztályosa vagyok.

S mi vagyok én kérded. Egy népi sarjadék,
Ki törzsömnek élek, érette, általa;
Sorsa az én sorsom s ha dalra olvadék,
Otthon leli magát ajakimon dala.

Akartam köréből el-kivándorolni:
Jött a sors kereke és útfélre vágott,
S midőn visszafelé bujdokolnék, holmi
Tüske közől szedtem egynehány virágot.

Jöttek a búgondok úti cimborának,
Összebarátkoztunk, összeszoktunk szépen;
Én koszorút fűztem, ők hamiskodának,
Eltépték füzérem félelkészültében.

Végre kincset leltem: házi boldogságot,
Mely annál becsesb, mert nem szükség őrzeni,
És az Iza partján ama hű barátot...
Nem is mertem volna többet reményleni.

Most, mintha üstökös csapna szűk lakomba,
Éget és világít lelkemben leveled:
Oh mondd meg nevemmel, ha felkeres Tompa,
Mily igen szeretlek Téged s őt is veled.

1847

My soul is clanging like a cimbalom gone mad;
my heart indeed is joyful, but by its pangs unnerved.
Tossed on waves of music: How was this prize had?
Petőfi as my friend I've surely not deserved.

This was no mere prize won in competition.
More than good fortune, it is my divine destiny!
To be the winner - how could such be my ambition?
I nearly threw in the fire my humble poetry.

The prize itself dazed me: How much I had won!
And, then, what extra treasure came along to shine!
It reaches to the soul of my soul, I the one
to be the holder of your dear right hand in mine.

You asked me: "What am IT' "A son of the people," I said.
"Rooted in it, I live by them and for them, belong
to them only - by their fate my own is bred.
And if I burst into song, my lips give home to their songs."

I longed to migrate once from the circle of its embrace,
but the wheel of destiny only tossed me aside.
And as I inched back stealthily, I had the grace
to pick a few blossoms from the thorns where flowers hide.

The worries came - they were companions along the way -
I wove a garland, but soon I was by these betrayed,
and as we made friends, grew used to each other, I and
they, who stole my wreath when I had it only half made.

At last a treasure was gained - domestic happiness -
all the richer as its guarding will be no task -
and on the banks of the Iza a friend's faithfulness:
for what else could I hope, what greater blessing ask?

As if a comet landed within my narrow walls,
your letter burns, lighting up my inmost soul.
Oh, tell him in my name, if Tompa ever calls,
how fond I am of you, and of him with you - one whole.