Babits Mihály: Prière à Saint Blaise (Balázsolás in French)
|
|
Balázsolás (Hungarian)Szépen könyörgök, segíts rajtam, Szent Balázs! Gyermekkoromban két fehér gyertyát tettek keresztbe gyenge nyakamon s úgy néztem a gyertyák közül, mint két ág közt kinéző ijedt őzike. Tél közepén, Balázs-napon szemem pislogva csüggött az öreg papon, aki hozzád imádkozott fölém hajolva, ahogy ott térdeltem az oltár előtt, kegyes szokás szerint, s diákul dünnyögve, amit sem én, s ő se jól értett. De azért te meghallgattad és megóvtad gyermeki életem a fojtogató torokgyíktól s a veszedelmes mandulák lobjaitól, hogy fölnövén félszáz évet megérjek, háladatlanul, nem is gondolva tereád. Óh ne bánd csúf gondatlanságom, védj ma is, segíts, Sebasta püspöke! Lásd, így élünk mi, gyermek módra, balgatag, hátra se nézünk, elfutunk a zajló úton, eleresztve kezetek, magasabb szellemek – de ti csak mosolyogtok, okos felnőttek gyanánt. Nem sért ha semmibe veszünk s aztán a bajban újra visszaszaladunk hozzátok, mint hozzád ma én reszkető szívvel… Mosolyogj rajtam, Balázs! ki mint a szepegő kamasz, térdeplek itt együgyű oltárod kövén – mosolyogj rajtam, csak segíts! Mert orv betegség öldös íme engemet és fojtogatja torkomat, gégém szűkül, levegőm egyre fogy, tüdőm zihál, s mint aki hegyre hág, mind nehezebben kúszva, vagy terhet cipel, kifulva, akként élek én örökös lihegésben. S már az orvosok kése fenyeget, rossz nyakam fölvágni, melyet hajdan oly megadón hajtottam gyertyáid közé, mintha sejtettem volna már… Segíts, Balázs! Hisz a te szent gégédet is kések nyiszálták, mikor a gonosz pogány kivégzett: tudhatod, mi az! Te ismered a penge élét, vér izét, a megfeszített perceket, a szakadt légcső görcseit, s a fulladás csatáját és rémületét. Segíts! Te már mindent tudsz, túl vagy mindenen, okos felnőtt! Te jól tudod, mennyi kínt bír el az ember, mennyit nem sokall még az Isten jósága sem, s mit ér az élet… S talán azt is, hogy nem is olyan nagy dolog a halál.
|
Prière à Saint Blaise (French)Aide-moi, je t'en prie, aide-moi donc, saint Blaise! Jadis en ma lointaine enfance de deux cierges en croix fut orné mon cou frêle: j'y fixais parfois mon regard comme un faon pris de peur guette à travers deux branches. L'hiver au jour de la Saint-Blaise j'écarquillais les yeux devant ce très vieux prêtre qui t'implorait penché sur moi tandis qu'agenouillé je priais en latin tel que le veut le saint usage mais sans être du sens comme lui bien certain. Cependant à ce pieux hommage tu restais attentif et de mon jeune corps écartais le croup étouffant et ce funeste feu qui prend aux amygdales. Un demi-siècle de la sorte ma vie s'est écoulée exempte d'inquiétude mais combien peu tournée vers toi. Ne me tiens pas rigueur de tant d'ingratitude, saint évêque de Sébasta. Veille encore sur moi. Nous vivons sottement sans regarder derrière nous. Esprits supérieurs, nous vous lâchons la main sur notre route trépidante et vous, tout souriant, aux enfants que nous sommes, vous acceptez notre dédain, sûrs que désespérés nous reviendrons vers vous. Ainsi donc je reviens à toi, tremblant de comparaître. Ah! ris de moi, saint Blaise, de moi le gamin plein de peur qui s'agenouille au pied de ton naïf autel! Ris de moi mais me viens en aide car me voici la proie d'un implacable mal. Il me déchiquette la gorge, rétrécit mon larynx et fait que, manquant d'air, on dirait bien que j'escalade une montagne ou que je ploie sous une charge tant je halète et je suffoque. Je ne vis aujourd'hui que dans l'essoufflement. Les chirurgiens tiennent colloque autour de cette gorge où pendait autrefois la croix formée de tes deux cierges. Ah! va-t-on l'inciser? Blaise, Blaise, aide-moi! Les couteaux des cruels païens mortellement, un jour, ont tailladé la tienne. Tu sais le prix de cette fin, tu sais celui du sang dont se tache une lame et ces minutes effroyables où, le larynx ouvert, farouchement on lutte conte le poids qui vous accable. Puisque de tout cela rien ne t'est étranger, viens à mon aide, ô sage adulte! Tu connais les sommets de l'endurance humaine, Dieu ne les trouve pas très hauts si bon puisse-t-il être, et sans doute sais-tu que la mort même est peu de chose.
|
||||||||||
