Balázs F. Attila: Túl a falakon

a kő hideg lapján mely

magához szippantva megbillent

elidegenítvén önmagamtól

néztem magam:

égtem

lobogtam

gyönyör és félelem harca

sejtjeim vigyázták halálomat

az utak:

összekuszálódott drótháló

aztán

a dimenziók nélküli zuhanás

önmagamba

ahogy falak mélyedések tárgyak

tűnnek el

a kialvó gyertya fényével