This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Balla Zsófia: Földi csendesség

Portre of Balla Zsófia

Földi csendesség (Hungarian)

Itten, északon – hol a nap hamar le-

nyugszik és szemel, kiszemel a ritka

tört eső – csak szél kotorász hajamban,

az egyedüllét,

 

mint a roncs levél, betemet. Bedől a

fű az ajtómig, ki ne nyisd! Ki nyitna

be? Lerogy, benő a magány, amelyet

annyira vágytam.

 

Tőle mit remélsz? Hogy életem a

méz, a só fölé magasodjon. Ő a

hegy, amelynek tág tetején belátom

messze a múltat.

 

Elmarad a mély csevegés, leválik

súly s világ, lehull alakoskodásom

mind, leszárad, -  haladunk a létem

tőanyagáig,

 

pontba roskadt test-gravitációig.

Robban, és a lávaszavak kiválnak.

Holt szülőim élete újra, végleg

rámszegeződik.          

 

Árvaság a vers. Kikaparja őrzött

titkaid, meglop, kifüröszt a kincsből.

Nem segít se könyv, se a film lehűtni-

fűteni éjem.

 

Félek is, hogy elvadulok, ezért az

udvaron, kertben, a mezőkön nézek

szét: karóláb nyakmadarak struccolnak

ritmusaimmal.

 

Mi a magányosság? Kihülő vasérc, mely

pattog, vaktában feketül. Sötétlő

fák között világit a meztelen nyír.

Friss vereségszag.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://lyrikline.org

minimap