This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Bari Károly: La porta nera (Fekete ajtó in Italian)

Portre of Bari Károly

Fekete ajtó (Hungarian)

Köd-erdőket gurít maga előtt a szél; hamuvá tépi
a kemencék hajlékony-piros láng-virágait, sikoltozik vizes
bürök-sípokon, ősz van, párnám csücskeit dér harapdálja,
csatakos szárnyú madarak feszülnek az ablak üvegére:
fáznak, a szögre akasztott ingen megfeketedett vérdarabok
kiabálnak az éjszakáról, a kígyóbőrbe-bújtatot nyelű
késről, amit megforgattak ingem hátában az eső elől
dideregve tető alá tántorognak a házak
gazdáikkal, akik hónuk alatt költött fekete csirkétől
az udvarok tükreit: a pocsolyákat, kormos felhők közé
ugatják a holdat, mert elrabolta az ezüst-fogú lányt,
aki halott szeretőjéhez járt ki esténként a temetőbe,
ősz van, vizenyős szemmel bámulnak a kutak,
ablakomat szálkává hasogatják tüzes csőrű madarak;
nincs aki elzavarja őket, elmentél, a tüzes csőrű
madarak betörnek szobámba; lobogó szárnyakkal
verdesik a négy fal nyomorúságát, várlak,
gyöngyökké fagynak arcomon a könnyek,
ajtómat feketébe öltöztette a gyász.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.romapage.hu

La porta nera (Italian)

Boschi di nebbia rotola il vento davanti a sé; in cenere
lacera i fiori rosso -  fiamma dei forni, strilla sulle canne
umide della cicuta, è autunno, la brina morde i pizzi del
mio cuscino, uccelli dalle ali fangose tese sulle finestre:
tremano, sulla camicia appesa al chiodo grumi di sangue
nero gridano nella notte, di coltello infilato nella pelle
del serpente, rivoltato nella mia schiena, davanti la
pioggia, le case barcollando si ritirano sotto i tetti con
i padroni, che dai pulcini neri covati sotto l’ascella, gli
specchi dei cortili: le pozze, abbaiano la luna tra le
nuvole brumose, perché aveva involata la ragazza dai
denti d’argento, che la sere andava al cimitero a trovare
il suo innamorato, è autunno, i pozzi guardano con gli
occhi acquosi, gli uccelli dal becco ardente frantumano
in schegge la mia finestra; nessuno li allontana, sei
andata via, gli uccelli dal becco ardente s’irrompono
nella mia stanza, con ali svolazzanti sbattono la miseria
dei quattro muri, ti aspetto, le lacrime in perle si gelano
sul mio viso, il lutto aveva vestito di nero la mia porta.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationC. I.

minimap