Benjámin László: Sneži (A hóesésben in Serbian)

Késő éjjel mentem haza
  a hóesésben.
Kívülem egy lélek sem járt már
  a Béke téren.
 
De nem! A téren két szerelmes
  állt összebújva.
Hajukat a goromba évszak
  hóval befújta.
 
Ölelték egymást önfeledten,
  nem vettek észre.
Nem néztek hóra, szélre sem, csak
  egymás szemébe.
 
Fehér volt már a tér egészen,
  de körülöttük
kör támadt, – a hulló pihéket
  felfogta testük.
 
Szerelem, ifjúság varázs-
  körében álltak;
tovább siettem – meg ne törjön
  a szép varázslat.
 
Kívántam nekik ott magamban
  sok földi szépet
s hogy életük ne háborítsák
  haragos évek
 
és akkor is így nézzenek még
  egymás szemébe,
mikor a tél végképp befesti
  hajukat fehérre.

U ponoćnoj tišini dok
  je sneg padao
Trgom Mira usamljeno
  sam koračao.
 
Al’ ne! Na trgu su dve prilike
  priljubljene.
Njihove kose su gustim snegom
  prekrivene.
 
Ne primetivši me bezbrižno
  su se grlile,
sjajnih očiju sneg i vetar
  zanemarile.
 
Belim pokrivačem pločnik
  je sneg pokrio –
ali oko njihovih tela
  krug se stvorio.
 
U čarnom krugu mladosti
  su stajali,
požurih dalje – čarolija
  mora ostati.
 
Zaželeo sam, nek na zemlji
  dalje sanjaju,
da ih ljute godine
  ne ometaju
 
da ti pogledi i tad ostanu
  nepromenjeni
kad njihove kose zima
  zavek pobeli.