This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Császár István: Rövid történet a szépségről, amelynek egyetlen birtokosa vagyok

Portre of Császár István

Rövid történet a szépségről, amelynek egyetlen birtokosa vagyok (Hungarian)

A meghitt kisvárosban, ahol felnőttem és élek, van egy takarítónő a nemrég épült gyönyörű és impozáns szakorvosi rendelőintézetben. Illetve úgy tudom, több takarítónő is van ott, de ezt, akiről beszélek, A Jó Bőrnek hívják. Mindig így névelővel emlegetik, az orvosok, a munkatársnői és az egész kisváros.

 

Szinte mindenki hallott róla nálunk, még az is, aki soha nem látta. Én is tulajdonképpen gyerekkorától ismerem, mert öt évvel fiatalabb nálam, de nem emlékszem, hogy régebben beszéltem volna vele, nem is tudott ő a létezésemről.

 

Azzal vált közismertté, hogy szép volt. Nem nagyon szép és nem másoknál szebb, hanem szép úgy, mint ahogy, mondjuk, másvalaki nyomorék. Veleszületett adottsága volt a szépség.

 

Egyszer megfigyelhettem ennek a szépségnek a működését. A fővárosban tartózkodtam éppen, és este beültem a Boross-kávéházba, hogy ha lehetséges, felszedjek egy hozzám hasonlóan facér nőt. Gondoltam, a legrosszabb esetben is jól berúgok, ugyanis elég részegeskedő vagyok, mint a városkánk lakóinak többsége, a járási vezetőktől kezdve a koldusokig. Ezt a táncos találkahelyet mindig meglátogattam, ha a fővárosban volt dolgom, mert szerettem az itteni társaságot. Gyárimunkás lányok jártak ide vagy elvált fiatalasszonyok, melósfiúk, nők után kajtató kishivatalnokok, pénzes arab diákok és a nyolcadik-kilencedik kerület vagányai.

 

Eléggé hátul ültem, hogy jól áttekinthessem a helyiséget, így aztán könnyen észrevettem, amikor A Jó Bőr bejött egy másik nővel. Húszéves lehetett akkor, de lehet, hogy már huszonöt. Nem tudom, mit kereshetett a fővárosban. Mindegy. Leültek a barátnőjével az ajtó közelében. Már alig volt üres asztal, meg biztosan féltek is a tömegtől.

 

A zenekar éppen szünetet tartott. Elhatároztam, hogy a következő menetre felkérem A Jó Bőrt, és kissé hátratoltam a székemet, hogy időben startolhassak, mert itt minden tánc kezdetén roham indult a nőkért. A Jó Bőrhöz hasonló szépség még nem járt a Borossban, de máshol sem, kivéve városunk Nefelejts nevű cukrászdáját, ezért biztosra vettem, hogy rajtam kívül húszan kinézik maguknak. Ezt egyébként látni lehetett. Sokan igazgatták a széküket. Szinte elhalkult a zaj, és hallatszott a csámcsogás és a nyál csorgása.

 

A Jó Bőr szépségéről nem tudok beszélni. Legfeljebb a hajáról. Ez a haj olyan volt, mint egy betegség. Elég lett volna három dús hajú nőnek, leért a derekáig, a nyers diófa erezetére hasonlítottak ezüstösszőke szálai, ahogyan mindenféle kacskaringókban hullámzottak. Elképzeltem, hogy ha belemásznék ebbe a hajba, akkor egyre kisebbre zsugorodnék, és napokon vagy egész életemen át csak mennék benne, mint egy országban.

 

Megkezdődött a zene a Borossban, én pedig nem tudtam megmozdulni.  Annyi jól öltözött, szekrényvállú, jó dumájú vagy csak egyszerűen pénzes férfi állt lesben, hogy reménytelennek láttam a helyzetemet. Mi voltam én akkor, vagy mi vagyok most? Egy vaskos tenyerű kőműves városkánk egyetlen építővállalatánál, ahol tizennégy éves korom óta dolgozom. Kétszer lettem kiváló dolgozó, szocialista brigádtag vagyok, na de ismerjük, hogy ez mit jelent. Elolvasok egyet s mást, ha éppen a kezembe kerül, tudom, hogy a társadalom egészét tekintve lumpen elem vagyok, semmi más. Legalábbis akkor, ha leteszem a vakolókanalat. Engem még a pincérek is addig tűrnek csak, amíg fizetek, mint egy hülye.

 

Ott ültem az asztalnál, és bámultam. A Jó Bőrt senki nem kérte fel. Mindenki lemondott róla, mint én. Már valamennyi nővel táncoltak. Rászántam magam, hogy mégis felkérem, de addig latolgattam, amíg odament A Jó Bőrhöz egy ronda, alacsony, hajlott hátú vagány, feszülő öltönnyel a sovány testén. Csak meghajolt, és már indultak is ketten a parkettra. Fél fejjel alacsonyabb volt a fickó.

 

Én meg fizettem, és elmentem.

 

Ez az eset három-négy évvel az után a másik után történt, amiről az újság is írt. A Jó Bőr akkor tizenhat éves volt, és nálunk, az építővállaltnál dolgozott az üzemi konyhán. Délután jött ki éppen a négyes telep kapuján, egy fiú kísérte. Ismertem őt is. Az utcán állt a személyzetisnek, Vargának a kocsija. A Varga szépen kidugta a vadászpuskáját az ablakon, és egész közelről telesörétezte a fiú arcát. Meg is halt. A Varga azt sem várta meg, hogy kit talált el, ugyanis A Jó Bőrt akarta, beletaposott a gázba, hazament, lelőtte a feleségét, utána saját magát is ki akarta nyírni, de attól már megijedt. Elment a rendőrségre, és feladta magát.

 

A Jó Bőrt megidézték a tárgyalásra, ahol leköpték, az apja pedig kékre-zöldre verte, és kiszaggatta a haját. Maradt belőle így is elég.

 

De ettől függetlenül ez a lány soha nem tudott úgy végigmenni  sehol, a munkahelyén, az utcán, vagy csak bemenni a moziba, hogy ne tettek volna neki olyan ajánlatokat, amiktől egyedül csak ő szégyenkezett. Szép nyíltan megmondták neki, hogy mit akarnak.

Később sok mindent elmesélt nekem, dehát az ő eseteit éppen úgy ismertem, mint akárki más.

 

Tízéves korában, a szomszédjukban egy sánta szabómester lekötözte az ágyra. Igaz, ő jól összekarmolta az arcát, közben egy vevő kopogni kezdett. Észrevette, hogy vannak a műhelyben. Azt hitte betörők, és összecsődítette a szomszédokat, akik feltörték az ajtót. Na, akkor A Jó Bőrt odaállította valami marha, és ott előtte félholtra verték a szabómestert. Szóval igazságot tettek. De azért faggatták meg tapogatták a kislányt, hogy milyen kár esett benne.  

 

Az iskolában elég jó tanuló volt. Az egyik tanára nagyon pártfogolta egészen addig, amíg… Szóval egyszer kigombolva hagyta a nadrágját, és szemérmesen mosolyogva figyelte, hogy mikor veszi észre a gyerek. Ettől kezdve A Jó Bőr nem tanult.

 

Undorító még felsorolni is mindent.

 

Olyan élete volt A Jó Bőrnek, amiből megismerhető városkánk valamennyi lakója.

 

Egyszer ki is akarták tiltani tőlünk rendőrileg. Ok bőven volt rá. De védelmébe vette akkor is egy tisztviselő, akit később meggyanúsítottak ezzel-azzal, úgyhogy el is kellett mennie tőlünk.

 

A Jó Bőr mindent megtett, hogy nyugodtan élhessen, a többi emberhez hasonlóan. Elhanyagolta a külsejét, vacak ruhákat hordott, persze nem is nagyon tellett neki másra, de a szépségén semmi sem segített. Mert ez, mondom, nem olyan csináltság volt, ami tőle függött. Kilátszott az mindenből.

 

Meg aztán A Jó Bőr nem is tudta, hogy ő szép. Annyit vett észre, hogy a férfiaknak és a nőknek előbb-utóbb valami disznóság jut eszükbe, ha ő a közelükbe kerül. Mivel nem ismerte a saját szépségét, felhasználni sem tudta. Másoktól sem hallotta, hogy ő szép, csak azt, hogy ő A Jó Bőr. A mi városunkban két elismert szép nő van, az egyik az orvosnak a felesége, a másik pedig Zita, a fodrászlány, aki mellesleg közismert kurva. Ők ketten állandóan versenyeznek az elsőbbségért. Ha az orvosné a fővárosban csináltat bundát, Zita a kanadai fiújával hozat magának olyat, aminek a csizmája és a kalapja is ugyanabból az anyagból van. Így aztán nálunk minden csoda három napig tart, és utána jön a következő. Zitáról egyébként azt mondják, hogy viszonya van orvossal is. Néha éppen az orvos pénzén öltözik szebben, mint az orvosné.

 

A Jó Bőrnek meg csak baja volt a szépségéből, de már csak volt, mert hat évvel ezelőtt egy vállalati mulatságon négy asszony meztelenre vetkőztette, és rákent egy üveg lekvárt. A rendezők meg a jelenlevők mindenesetre megvárták, amíg a dolgok odáig fejlődnek, hogy ok is legyen a közbeavatkozásra.

 

Azután még akkor éjszaka valami maró kristállyal, amit ott talált a telepen, a kultúrház mellett, elrondította az arcát. Szerencsére nagy baja nem történt, csak apró lyukacskák maradtak a bőrén, mint a himlőhelyeseknek.

 

Azóta rend van nálunk.

 

Én pedig elvettem feleségül, szóval az a takarítónő az én feleségem. Nincs ebben semmi különös, én ugyanúgy bolondultam érte, mint akárki más.

 



Uploaded byTamas Szabados
PublisherMagvető Könyvkiadó, Budapest
Source of the quotation...és más történetek
Bookpage (from–to)145-150
Publication date

minimap