Cserenkó Gábor: Ahogy belépett a füstszagú kocsmába...

Ahogy belépett a füstszagú kocsmába, és odaintett a pincérnek, hogy a szokásosat kéri, rögtön eszébe jutott a tegnap este, a tompa lassúságú félhomály, a csípős szagú fáradság, valamint az a harmincas jelzésű busz, amin meglátta álmai nőjét. Ott ült, neki háttal, a menetiránnyal szemben, gurulós bőröndje bakelitfogantyúján gyűrűtlen kezeivel, és ő nem bírta levenni róla a szemeit. Merthogy ilyen szépet ő még sose. Ennyire ilyet még nem. És akkor átsuhant a fején, hogy ezért a nőért akár a fél karját is képes lenne. Később aztán egy fekvőrendőr okozta lágy döccenés ki is verte ott helyben belőle ezt a gondolatot; dehogy adná azért a nőért a fél karját. Milyen ökörség ez. Ekkor hozták ki a sörét, a korsót két oldalról megmarkolta, inni kezdett.

Come mise il piede nella taverna piena di fumo,
e fece segno al cameriere di portare il solito,
la sera prima gli balenò in mente all’istante, quella
semioscurità lenta e cupa, l’odore acre della
stanchezza, e il tram n° trenta dove aveva visto
la donna dei suoi sogni. Stava seduta là, con
la schiena a lui rivolta, nel senso di marcia, le sue
mani senza anelli sulla maniglia di bachelite della
valigia con le ruote, e lui non ci riuscì a staccare
gli occhi di lei. Perché lui una tale bellezza non
l’aveva mai vista. Una tale, mai prima. E per un
attimo gli passò per la testa, che per questa donna
sarebbe capace a dare anche mezzo braccio.
Più tardi, passando su un dosso artificiale, il morbido
sobbalzo gli fece passare, seduta stante, il pensiero
dalla testa; quando mai darebbe mezzo braccio per
questa donna. Che stupidaggine! In quel’istante
gli portarono la birra, lui afferrò il boccale d’ambo
i lati e cominciò a bere.