Csoóri Sándor: Második születésem

Jövök a felhők alól,
születésem emlékét hozom –
Villog felém egy folyó,
mint kintfelejtett kés az asztalon.

Egy hegy
s egy vörösen izzó bányadomb
szük völgye nyit utat.

Elhagyom, mint a gyerekkoromat.

Amit szerettem, mindent elhagyok,
hogy végre szabad legyek.
Mint félig elropogtatott
cukrot: ugy köpöm ki a világ édességét:
nyárdinnye busát,
szerelmeimet.

Ez a világ nem kérte véremet.
Én kérem az övét!
Hallgatom saját jóslatomat:
»Csak az él tovább, amit megitélhetek,
megsirathatok, elveszithetek«…

Amerre indulok,
még nyár ragyog tovább;
egy folyó fény-pengéje tündököl
de föltámad lassan a cigánybambusz:
e jeremiási ököl;
víz és sár ideje,
hideg álmoké, köveké:

második születésemé.