Dsida Jenő: Confession (Vallomás in English)

Élek, mint szigeten.
Mindennap térdre kell
hullanom. Kivüled
semmi sem érdekel.
Kihülhet már a nap,
lehullhat már a hold,
e zengő túlvilág
magába szív, felold.
Édes illatai,
különös fényei
vannak. És szigorú
boldog törvényei.
Mit máshol ketyegő
kis óra méreget,
itt melled dobaja
méri áz éveket
s ha szólasz, mindegyik
puhán, révedezőn
ejtett igéd ezüst
virág lesz kék mezőn
és sóhajod a szél,
mely fürtjeimbe kap
és arcod itt a hold
és arcod itt a nap.

My life, a lonely isle.
Each day I fall on two
knees, I do. I care for
nothing else but for you.
The sun may lose its warmth,
the moon may cease to shine,
swept up and molten by
this vibrant afterlife.
Ambrosial fragrances,
curious radiance
emanates. It commands
joy and obedience.
Elsewhere time may be marked
by ticking clocks’ repeat,
here, years are measured by
the pangs of your heartbeat
and as you utter each
delicate, distant phrase
they’ll turn to flowers of
silver on azure lace,
your heaving sighs, the wind
ruffle my locks undone
your semblance is the moon
your semblance is the sun.