Bedekker (Hungarian)
Budapest egy nagy és szabad ország. Budapest területe annyi, amennyi, de ha a lyukakat is beleszámítjuk, akkor több. Budapest a városok városa, rovarok világa, majmok bolygója, satöbbi. Budapest legmagasabb pontja a gé. Budapest története a világmindenség keletkezéséig nyúlik vissza, amikor még viszonylagos béke volt, és az állampolgárok nem akartak mindenáron életellenes cselekedeteket végrehajtani. Budapest teraszáról látni a tengert. Budapest topográfiai szempontból egyedülálló adottságokkal rendelkezik, bevásárlóközpontok veszik körül, és egy világ választja el. Budapest, te csodás. Budapest az egy főre jutó mélytengeri búvárbalesetek vonatkozásában kifejezetten biztonságos településnek számít. Budapest kulturális élete pezsgő, vidékieknek fröccs. Budapesten a költők szoborból vannak, ülnek a seggükön, és nézik, hogyan úszik el. Budapest az európai civilizáció szerelmesei számára kellemetlen meglepetéseket tartogat: egy vaslábosban sárga fű virít, és a parkolójegy-automaták is meg vannak buherálva. Fontos tanácsok Budapestre készülőknek: Egy. Indulás előtt ne felejtsd el lekapcsolni a bojlert! Kettő, csipkebokorvessző. Három, három és fél. Négy, ne szemétkedj! Öt, ne szórakozz! Hat, ne szólj hozzám! Hét, ne utazz Budapestre! Géntechnológiai szempontból Budapest hihetetlenül gyors iramban fejlődik, de nem mindig, mert néha még a legfinomabb (lángon sütött!) hamburgerre is egy másodpercet várni kell. Budapest számtalan fantasztikus látnivalóval büszkélkedhet, ilyen például a fiam, vagy a másik fiam, vagy éppen a Gül baba türbéje, vagy még inkább a Rókus kórház tőszomszédságában az a bizonyos nagyon, de nagyon különös képességű bokor. Budapesten a tavasz tizenhét pillanatból áll. A nyár ellobbant már, viszont itt van az ősz. Budapesten a tél beköszöntével lezuhan a tetőről az első hótömeg. Budapestet időnként vérözön és/vagy lángtenger borítja el, ilyenkor érdemesebb valamely dél-kaliforniai üdülőparadicsomot felkeresni. Budapest kisváros, Budapest nagyváros, Budapest Virág-város. Budapesten általában mindig minden rendben van, úgyhogy éjjel-nappal egytől egyig mindenki örül, még a Köztemető utcaiak is örülnek, de még a Szomory Dezső tériek is örülnek, és én is nagyon örülök, kivéve mikor beüt a krach, mert akkor aztán kezem-lábam összetöröm, úgy futok az ilyen-olyan véresszájú banditák elől, végigcikázok az éjszakai fényben fürdő Könyves Kálmán körúton, beugrok egy kisutcába, elrejtőzöm egy aszfalthasadékban, és attól fogva visszafojtott lélegzettel és összeszorított combokkal várom, hogy Bucher CityCat 2020 XL típusú (magasürítésű szennytartállyal és precíziós mosópisztollyal felszerelt!) professzionális seprőgépeivel végre keresztüldübörögjön felettem a hajnal. Uploaded by | P. T. |
Source of the quotation | http://www.erdosvirag.hu |
|
Baedekker (English)
Budapest is a nation that’s great and free.
Budapest has an area of roughly its own size, even larger if we include all the holes.
Budapest is the City of Cities, World of Insects, Planet of the Apes, etcetera.
Budapest has a highest peak of G.
Budapest traces its origins back to the beginnings of the world, a time of relative peace when citizens weren’t yet racked with irresistable compulsions to destroy life on this planet.
Budapest terrace has a view of the sea.
Budapest is quite unique in its topography, ringed by shopping malls, and with a whole world in between.
Budapest, we love you.
Budapest in terms of per capita deep sea diving disasters is a very safe town indeed.
Budapest has a sparkling high life, non-sparkling for lowlives.
Budapest has its poets carved in stone, sit upon their arses, watching it go down.
Budapest holds nasty surprises for lovers of European civilization: yellow grass sprouting from an iron pot, and tweaked parking meters too.
Important advice for visitors to Budapest:
One, before you leave, don’t forget to turn the water heater off!
Two, tie your shoe.
Three, three and a half.
Four, don’t be a pain!
Five, don’t pester me!
Six, don’t say another word!
Seven, don’t go to Budapest!
In terms of genetic engineering, Budapest has an incredible growth rate, but not always, because sometimes even the tastiest (flame-grilled!) burgers take at least a second to arrive.
Budapest boasts sights both fantastic and innumerable, such as my son, or my other son, or Gül Baba's Türbe, or even more so that squatting shrub down by the Rókus hospital with a certain very, very peculiar ability.
Budapest spring consists of seventeen moments. Summer is already smothered, still autumn is here. With the onset of winter in Budapest, the first snow banks avalanche from the rooftops.
Budapest is occasionally engulfed in spilled blood and/or a lake of fire, on such occasions it is safest to relocate to a Southern Californian resort of your choice. Budapest is a small town, Budapest is a major city, Budapest is a Virág-metropolis.
Generally everything in Budapest is always alright, so day in day out absolutely everyone rejoices,
even people on the blue Búbosbanka Street,
and even those on glum Szomory Dezso Square,
and so do I,
except when disaster strikes,
which is when I break my arms and legs as I run to escape all manners of blood-foaming bandits, zig-zagging along the night lights of Múzeum körút, dodging into an alley, properly concealing myself in an asphalt fissure and from thenceforth I hold my breath and clench my thighs and wait for a Bucher CityCat 2020 XL model (regenerative collector bin and precision sprayer pistol equipped!) professional sweeping machine and dawn to thunder over me.
Uploaded by | P. T. |
Source of the quotation | http://www.hlo.hu |
|