Fodor András: Pohvala (Dicséret in Serbian)
Dicséret (Hungarian)Csendes vagy mindig. Csendes. Világítasz akár a fénnyel rakott mező. Mosolyogsz, mintha édessége titkát, gyümölcsét benned érlelné a föld.
Láttalak szembenézni a halállal. Megtántorult a vonat is, ahogy a rettenet vészfékét elszakítva, eszeveszett, vakító csattanással, fekete pernyét, gyászt sodorva rád, beléd csapott az iszonyú bizonyság: akihez indultál, nem él. Az eszmélet vak romjain, a téboly emésztő lángjai között csak nézett, nézett kérdező szemed. Nem tudtál sírni, mert a könnyek forrása némább, mélyebb, mint a kút.
Láttalak az élettel szembenézni, mikor teremni szólított. Nem kiáltottál vissza, csak a kín rózsái égtek, égtek arcodon, mintha nem is a test parancsszavára, valami ősibb rendelés szerint feküdtél volna ágyadon, akár medrében bizton áradó folyó, mely két partja talpát tengernek veti.
Már sok városban jártam. Idegen ablakok mögül láttam a tér harsány erőlködését, kihallgattam a bogárlábú percek ijedve futkosó neszét. Jó elgondolni, hogy van csend, amely világít, mosoly, amely gyümölcsöt ád a földnek, hogy egy-ütemre ver a lét nyugalmad ritmusával, s hogy amíg fény, szín, álom elcikázik, belőled el nem fogyhatom soha.
|
Pohvala (Serbian)Uvek si tiha. Tiha. Svetliš kao obasjana tratina. Osmeh ti cveta kao da u njemu sazreva zemaljska tajna blaženstva.
Video sam te suočenu sa smrću. Čak i voz je ustuknuo kada otkidajući kočnicu užasa u izbezumljenom času udarca nanoseći crnu žalost na te obuzela te je strašna istina: kome si krenula, nije živ. Na slepoj ruševini svesti, među provalijama bezumlja nemo si zurila u prazninu. Jer izvor suza je dublji od bunara, plakati nisi mogla.
Video sam te suočenu sa životom kad te je na stvaranje pozvao. Nisi dozivala. Samo su ruže bola plamsale na tvom obrazu, kao da si zbog iskonske naredbe ležala na svom krevetu a ne zbog puste telesne potrebe, poput reke koja slobodno buja jer svojim koritom na more se oslanja.
Svugde sam već bio. Iz tuđih prozora promatrah gromko napinjanje prostora, osluškivah preplašene šumove odlazećih trenutaka. Dobro je zamisliti da postoji tišina, koja svetli, osmeh što zemlji plodove daje, da u ritmu tvoga smiraja kuca i bilo postojanja, i dok san, svetlost, boje prolaze, iz tebe iščeznuti ne mogu.
|