Fodor András: Szemtől-szembe
Szemtől-szembe (Hungarian)1 Ezt a tekintetet valaha szépnek láttam. Pontosnak és elemzően okosnak, a mindent magába hivó bizakodás testvéri fókuszának. Most, mint két megfakult üvegpupilla, úgy néz rajtam át. Nem tudok elmerülni sugarában. Akár torzító gömbtükörben, nem látom benne vonásaimat.
2 Ebben a hangban valamikor örvények titka forgott. Hit és öröm, a lelkesült, a gazdag megengedés játéka: lehet így is, úgy is. Most, mint a kopogó hideg kaucsuklabdák nyesett logikája, a beidegzett reflexek, csak az ágaskodó fölény, hogy önmagát védve mindent visszavágjon.
3 Elmegy, nem véve észre: tulajdonképpen itt se volt, hogy a mindenható szigor bűvöletében egyre csak vélt igazát eszményitette; hogy még annyit se mondott búcsúzkodón: - Azért jó, hogy te is vagy.
|