Hervay Gizella: Terra sommersa (Elsüllyedt föld in Italian)

Hervay Gizella

Elsüllyedt föld (Hungarian)

Sár és agyag az ég és a nap és a felhők,
sár és agyag a föld és a szó.

Két kiszikkadt kút nézi egymást vakon.
Minden moccanatlan.

Kiszáradt fa a tájban,
csend a hallgatásban.

Bivalyimbolygású este,
iszapba száradt lábnyomok.

Letaposott fű visít,
kallantyú káromkodik,

tövisek, sovány malacok között
baltával nagyolt bölcső tántorog.

Végállomásról a vonat,
visszafordul a gondolat.

Homokvermek.

Konok babonák, gyűlölködés,
villámcsapta szerelmek,
megszállott tüzes kerekek
a síkos agyagon.

Összeírni jönnek az urak,
hallgatnak a kutak.

Kutyák rontanak le a dombról,
mossa a víz lefele a diót.

A völgyekben megdagad a sár,

úszik a krumpli,

habot vet a krumplivirág,

vitorlát bont a szél,

kihajóznak a dombok

és a hajótöröttek

meghalni hazatérnek.

Mézillat, málnaillat
szivárog föl a föld alól.

Kutyatej a szájban.

Vasárnapi réz-egek zúgnak
mezítlábas házak fölött.

Forog a szél,

készül az agyag-alkonyat.

     Megy az asszony fel a dombon,
     feje fölött úszik a vonat,
     csúsznak a sínek visszafele,
     hátrálnak a kerekek,

     zuhan vissza a vonat a völgybe,
     zuhan a fiú,
     betemeti a bánya.

Kútból kútba kiált a visszhang.

Lefele hull a szó,
lefele hull a gondolat,
lefele néz a lélek.

Szívén egy kisüveg remény.

Görnyed az ég is.
Tompa a fény,
halkan hull az eső.

Álombeli veszett kutyák
robognak a dombokon át.

Kifordul a krumpli a földből,
kifordul a szó a szájból.

Omlik az ég,
betemet a bánya.

Ég, vagy föld, vagy gondolat,

valami mozdul.

Kitépi magát a sárból

és véresen a világba löki magát.

Felfakad az idő a föld alól

és a kutakban felbukkan az arcunk.

Uploaded by	Fehér Illés
Source of the quotation	http://hervaygizella.adatbank.transindex.ro

Terra sommersa (Italian)

Fango e argilla è il cielo e il sole e le nuvole,
fango e argilla è la terra e la parola.

Due pozzi riarsi si guardano ciecamente.
È tutto immobile.

Albero essiccato nel paesaggio,
silenzio nel tacere.

Sera come barcollante bufalo,
orme di piede secche nel limo.

Erba calpestata strilla,
chiavistello bestemmia,

tra spine e maialini magri,
con l’ascia abbozzata culla traballa.

Dalla capolinea il treno,
torna indietro il pensiero.

Fosse di sabbia.

Superstizioni ostinate, l’odio,
amori fulminanti,
ossessionante ruote infuocate
sull’argilla lubrica.

     I signori vengono per il censimento,
     tacciono i pozzi.

     Cani precipitano giù dalle colline,
     l’acqua porta giù con se le noci.

     Nelle valli s’ingrossa il fango,

     nuotano le patate,

     il fiore delle patate monta la schiuma,

     il vento scioglie le vele,

     le colline prendono il largo,

    per morire i naufragati

   tornano a casa.

Da sotto terra profumo di miele

e profumo di lampone filtra.

Euforbia nella bocca.

Cieli di rame domenicali squillano
sopra le case a piedi nudi.

Mulina il vento,

si prepara il crepuscolo d’argilla.

     Va la donna su per la collina,
     il treno nuota sopra la sua testa,
     i binari scivolano indietro,
     indietreggiano le ruote,

     il treno precipita indietro nella valle,
     precipita il ragazzo,
     lo seppellisce la miniera.

L’eco grida dal pozzo al pozzo.

All’ingiù cade la parola,
all’ingiù cade il pensiero,
all’ingiù guarda l’anima.

Sul suo cuore una bottiglietta di speranza.

S’ingobbisce anche il cielo,
la luce è smorta,
silenzioso cade la pioggia.

Rabbiosi cani onirici
precipitano oltre la collina.

Si ribaltano le patate dalla terra,
si ribalta la parola dalla bocca.

Sfrana il cielo,
seppellisce la miniera.

Cielo, o terra, o pensiero,
qualcosa si muove.
Si svella dalla terra
e si spinge insanguinato nel mondo.

Il tempo scaturisce da sotto la terra
e nei pozzi appare il nostro viso.

Cikos Ibolja

Uploaded by	Cikos Ibolja
Source of the quotation	saját