Illyés Gyula: Marhuľka (Egy barackfára in Slovak)

I.
A kis barackfa
vállig sem ér.
De már barack van
ága hegyén.

Lábujjra állva
nyújtja feléd.
Mint szűz leányka
behúnyt szemét.

Állj csak elébe:
szál derekát,
hajtja és lépne,
futna tovább.

Piheg és illeg,
melege van.
Legyez, legyintget
divatosan.

Rázza ruhája
lebke díszét.
Pirulva várja,
hogy megdicsérd.

Folyton azt nézi
csak őt keresd.
Bálterem néki
még ez a kert.

II.
Estém ott töltöm
naponta nála.
Holnap is jöjjön, –
súgja utánam.

Fölzizeg lágyan,
ha visszatérek.
Rá még hatással
van a költészet.

Drága barackfám
veled álmodtam,
a zörgő szalmán
a hűs lugosban.

Mesgyénél, kútnál
szét-széttekintve
útnak indultál
hold-ezüst ingben.

Léptél, növelve
halkan a csendet.
Hoztad ölembe
jószagú tested.

Pirulva nézek
feléd azóta.
Nézz te is, kérlek,
félre pirulva.

Marhuľka - po krk
nesiaha mi:
každý jej konár
je plod samý.

Priviera viečka
odhodlaná.
Na špičkách stojí
ako panna.

Však dotkni sa jej
čo len pleca,
prehne sa v drieku,
odtiahne sa.

Priam zadúša ju
mladá krása.
Vejárom vetiev
ovieva sa.

Koketne skláňa
hlávku malú.
Spýrená čaká
na pochvalu.

Zopakuje ti
túto scénu:
plesovou sieňou
sad je pre ňu.

2

Večer čo večer
k nej tajne chodím.
(Ó, závidiaci
otcovia rodín!)

„Príďte zas zajtra“ –
šepnú jej pery.
Ona aj veršom
doslova verí...

Marhuľka milá,
v sne som ťa videl,
na slame ležiac,
počul šum krídel.

Ku studni šla si
v žeravom vzduchu,
v striebristých šatkách,
v mesačnom rúchu.

Obilie ticho
vôkol mňa tlelo.
Niesla si svoje
voňavé telo...

Pýriac sa podnes,
na teba hľadím –
hľaď aj ty na mňa
s ostychom mladým!