József Attila: Hambre (Éhség in Spanish)

A gép megállt. Elfáradt por kering
fölötte, mint az őszi köd meg pára,
s rászáll az emberek hajlott nyakára,
kik esznek most. Átizzadt szennyes ing
 
hűl a vállukra. Fal, fal egyre mind.
Kenyér s uborka az ebédjük mára
s mind úgy eszik, ne vesszen csöpp se kárba
s hogy jót harap s hozzáharap megint.
 
Már nem törődnek semmit az idővel.
A harapások majdnem összeesnek,
de jól megrágnak minden falatot.
 
Egészséges, még jó paraszttüdővel
szívják, rágják a port, szénaszagot
s csak esznek, esznek, nem beszélnek, esznek.
 
1922. júl.-aug./1934

Se detuvo la maquina. Como el vaho y la niebla

del otoño, sobre ella revolotea el polvo

y se asienta en las nucas de los hombres

que comen inclinados. En sus hombros se enfrían

camisas sudorosas y sucias. Todos tragan.

Pan y pepinos son hoy el almuerzo

que devoran sin perder una pizca,

dando un mordisco tras el otro.

Ya el tiempo nada les importa.

Casi un mordisco choca con el otro

pero mastican bien cada bocado.

Aun sanos los pulmones campesinos,

respiran y mastican polvo y olor a heno,

y sólo comen, comen, no hablan: comen.