Jancsó Noémi: Az égig érő nefelejcsek szobája

(Második szoba)

Hic. Nunc. Et semper.

drága, szeretett D.L.-nek

–  csak gurulni 
csak a réten 
csak felállni 
csak keréken 
csak a feketére festett 
nyikorgó tolószéken –
csak felállni 
csak ölelni 
csak bár egyszer átölelni. 
Csak a kart karodba tenni, 
Csak megfogni, csak ölelni, 
Csak bár három lépést tenni. 
– Buddha-mosoly. 
Nyugalom. 
– Csak bár egyszer... 
– Nyugalom. 
Az ablakból bekiabál 
a fény, az erdő, az őzek. 
Ott fent pedig teát főznek. 
Forró italt, kék csészében, aranycukorral. 
A felhők a fák fején henyélnek. 
– Nyár van; lüktet az aszfalt, 
a szervezetekben lüktet a vér. 
A felhők egymáson henyélnek 
és csókolóznak, bujálkodnak a méhek. 
– A bőrömbe betűket vések, 
D.L., piros festékkel, hic, nunc, 
Semper...amíg elenyészek. 
– Csak lennél az ablakon innen. 
Csak valaki, aki hús-vér. 
Aki még ma ideér. 
Egyetlen kirgiz szempár. 
Egy út Japánba, Indiába, Óradnára, 
Vagy egy séta a parkban, legalább. 
Egy csók. Egyszer. 
Itt. Most. Drágám, igyekszel? 
– Messenger-ablakok. 
Egy kamera a képernyő bal alsó szögletén. 
És néha én is ott vagyok. 
– Rozsdásak már az ablakok. 
S veszettül nevet kint a fény. 
Egy csók kell, csak egyszer. 
Ha elkésel, tudod, addigra meghalok. 
-   Messenger-ablakok. Itt, most. 
Sietnem kell, hogy elérjem a villamost. 
várj rám, várj, várj. 
várj 
várj 
várj 
várj 
várj 
várj türelemmel. 
hic, nunc. Et semper.

(Druga soba)
 
Hic. Nunc. Et semper.
 
dragom, voljenom D. L.-u
 
– samo se kotrljati
samo na zaravanu
samo ustati
samo na čekrku
samo na crno obojenom
škripajućem naslonjaču –
samo ustati
samo grliti
samo bar jednom zagrliti.
Samo ruku u tvoju ruku staviti,
Samo uhvatiti, samo grliti,
Samo bar tri koraka napraviti.
– Budin smešak.
Smiraj.
– Samo bar jednom…
– Smiraj.
Preko prozora svetlost,
šuma, srne pozdravljaju.
A tamo gore čaj kuvaju.
Vruć napitak, u plavoj šolji, sa zlatnim šećerom.
Oblaci na glavi borika bogu dane kradu.
– Leto je; pločnik kuca,
u organizmima krv kola.
Oblaci jedni na drugima bogu dane kradu
i pčele se ljube, bludniče.
– U kožu vlastitu slova urezujem,
D. L., crvenom bojom, hic, nunc,
Semper… do umora.
– Bar da si s ove strane prozora.
Bar neko ko je živo stvorenje.
Ko će još danas banuti.
Jedan jedini par kirgiskih očiju.
Jedan put u Oradnu, Japan, Indiju,
Ili makar jedna šetnja u parku.
Jedan poljubac. Jednom.
Sad. Tu. Dragi moj, trudiš li se?
– Messenger-prozori.
Jedna kamera u levom donjem uglu ekrana.
I ja sam koji put tamo.
– Prozori su već zarđani.
I vani svetlost pobesnelo se smeje.
Jedan poljubac treba, samo jednom.
Ako zakasniš, znaš, umreću do tada.
– Messenger-prozori. Tu, sada.
Žuri mi se da bi tramvaj uhvatila,
čekaj me, čekaj, čekaj.
čekaj
čekaj
čekaj
čekaj
čekaj
strpljivo čekaj.
hic, nunc. Et semper.