This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Juhász Ferenc: Zanos (Mámor in Serbian)

Portre of Juhász Ferenc

Mámor (Hungarian)

Az Oroszlán jegyében

születtünk mindketten,

amikor aszalódik a fű a sírokon,

és a madarak pilledten dadognak,

a sár varangyokkal kipattog,

mint a hülyék lágy arca,

s a folyóban annyi hal feszül,

hogy uszonyos fodra a mezőkre kicsap,

s este zuhog a tűzbogár,

hogy egy tábla fénnyé áll össze a tér,

s hörögve kúszik a gyöngypikkely-hüllő, a Tejút

a fülledt föld felett,

s a csillagok

rakásra hányt peték

a boldog űrben,

s a hold is akkora,

hogy az már kimondhatatlan,

s a napraforgók árnyéka töményebb,

mint a feketemárvány Krisztusfejek.

 

Az Oroszlán jegyében

a nyár villámkoronája: szerelmünk.

A tücskök óriás fekete trombiták

és, mint az ökrök a sáskák.

Az ég elborult,

a kő-lombos magasság

zizeget tűz-ágaival,

csattogott az ég arany-fogsora,

tépett dühöngő arany-metszőfoga

fát, barmot, embert,

a kazlak robbanva égtek,

s dörgött a láng piros pamatban,

mint a cella fuvallata,

mint bikák fujtatása jáspis-hidegben,

s ömlött, mint a próféta-átok

a tűz, a víz, a jég,

a folyók medrükből zihálva kimásztak,

s lovak fúltak be füstölgő orrlikakkal

a tántorgó fekete áradatba,

s falvakat vert pocsékká

kénes könnycseppje a nyárnak,

a hegyekről vér folyt alvadt cafatokkal,

vér verte ki a tőkét,

csontokra vedlett a szőlő

s holt madár, gyík és hangya

hevert nyálkás tövében,

s a földre borulva feküdt a csősz,

a megvénült ég kihullott fogai alatt,

s a csontváz-világ

derékig állt a könnyező jégben.

 

Az Oroszlán jegyében

fogunk meghalni majd?

Együtt és nem magányosan,

s akkor egy percre a Mindenség megáll,

és bénult arccal motyog az égre

e penész-bolygó árva lakója,

megfagy a lombok zöld beszéde,

a vadak az erdőből tolongva kifutnak,

csatakos szüggyel makogva megállnak,

fácán és róka, sas és szarvasbika,

farkas és harkály együtt sírnak.

E tenger bálnát, fókát, polipot okád a holdra,

a tűzhányóknak tüdővésze lesz

és dühös üstökösök nyargalásznak,

mint megbomlott agy gondolatai,

szikrázó lényüket a semmibe cibálva,

mert hiába gyömködné a nyelv anyagába,

mint hullamosó a holtat halotti ruhába.

Mert ezt már nem lehet kimondani.



Uploaded byFehér Illés
Source of the quotationhttp://feherilles.blogspot.com

Zanos (Serbian)

U znaku Lava

smo se rodili oboje,

kad se na grobovima trava suši

i ptice mucajući glasaju,

kal u kraste ispuca

kao meko lice kretena,

a u rekama ribe se toliko napinju

da livade perjasti valovi vlaže,

polja navečer

svici u jedinstvenu buktinju pretvore,

gmaz sjajnih krljušti, Kumova Slama, hropćući puzi

nad zagušljivom zemljom,

a zvezde

nagomilana su jaja

u sretnom svemiru

i mesec je toliki

da je to već neizrecivo,

a senke suncokreta su gušće

od crnih mramornih glava Hrista.

 

U znaku Lava

letnji venac gromova: naša je ljubav.

Ogromne crne trube zriču

gorostasnih cikada.

Naoblačilo se,

visine kamenih krošnji

vatrenim granama šušte,

škljocaju zlatna zubala neba,

besni, zlatni očnjaci trgaju

šumu, marvu, čoveka,

stogovi u vatri grokću,

kao dahtanje bika u mrazu jaspisa

kao uzdah sužnja

grmi plamen na užarenoj sofi

i kao kletva proroka proleva se

vatra, voda i led,

reke se besno klone svojih korita,

zadimljenih nozdrva konji se guše

u teturanju crne bujice,

zaseoci razrušeni

sumpornim suzama leta,

u zgrušanim dronjcima teče krv sa brda,

izbija na čokotima,

grožđe do kostiju ogolelo,

i ptica, gušter i mrav mrtvi

leže uz sluzavo korenje,

srušen, na zemlji leži lugar

ispod ispalih zuba ostarelog leta

i kostur-svet

do struka stoji u suznom ledu.

 

U znaku Lava

ćemo i umreti?

Zajedno, a ne usamljeno,

i onda na trenutak zastaje Svemir

i skamenjenim licem mrmlja prema nebu

samotnik te memljive planete,

mrzne zeleni govor lišća,

zveri panično beže iz šume,

kaljavim bedrima mucajući zastaju,

fazan i lisica, orao i jelen,

vuk i detlić zajedno plaču.

To more kita, tuljana, polipa bljuje na mesec,

krateri jektiku dobijaju

i besne komete jure

kao misli poremećenog uma

vukući vlastita neobuzdana bića u ništa,

jer zalud bi to gomilao u materiju jezika

kao mrtvozornik mrtvaca u samrtno odelo.

Jer to već izgovoriti se ne da.



Uploaded byFehér Illés
Source of the quotationhttp://feherilles.blogspot.com

minimap