Kassák Lajos: Calul moare, păsările îşi iau zborul (fragment) (A ló meghal a madarak kirepülnek (Nyitó részlet) in Romanian)
|
A ló meghal a madarak kirepülnek (Nyitó részlet) (Hungarian)Az idő nyeritett akkor azaz papagályosan kinyitotta a szárnyait mondom széttárt vörös kapu szeretőmmel kinek fekete gyémántok voltak befalazva az arcába s 3 gyereket cepelt a kétségbeesésében a gyárkémények alatt ültünk tudtuk holnap a görbe vonalak ho zsupp ho zsupp azt mondta elmész KASIKÁM és én elszáradok a pódiumokon s nádler ur mázolmányaiban nyilván nyilván az uristen megfeledkezik a szépasszonyokról már jött is a félkrisztus faszobrász fiatal volt és gyalázatosan igazságszagu holnap tul leszünk a magyar határon hát igen hm igen nyilván nyilván a város rohant mellettünk ide-oda forgott és néha fölágaskodott láttam az apám kajla szalmakalapját amint uszkál a hó- üveg fölött a patikától a szentháromság-szoborig és vissza valamikor azt hitte az öreg 21 éves koromban káplán leszek az érsekujvári plébánián de épen 10 esztendővel előbb sporni ur lakatosmühe- lyében ettem a füstöt az öreg már csak nagyon ritkán járt közénk haza később az én szépen elgondolt jövőmet is beitta és ki- pisálta a sörrel szerelmes lett egy öreg takaritónőbe kihullott a haja s csak a cigányokkal barátkozott 1909 április 25 Párisba készültem gyalog a faszobrásszal a kisváros ült a pocsolyában és harmonikázott leveszem rólad a szárnyaimat ó szent kristóf te sohse leszel az apád fia egy részeg ember krokodilkönnyeket sirt az "Arany Oroszlán" szálló falának dülten éreztem mindennek vége keresztül szaladt rajtam egy vörös sinpár s a tornyok- ban harangoztak galambok bukfenceztek a háztetők felett jobban mondva galoppoztak a napkocsin a ferenciek uj harangja szinte énekelt már aki aludni készül fényesitse ki az ólomrudakat az órák fehér juhászkutyákon kisértenek éreztem mindennek vége pálinkások és rövidárukereskedők becsukták boltjaikat csak menj vissza barátocskám a gyerekeidhez a kerekek többet nem fordultak visszafelé az ember elhányja csikófogait és néz a semmibe ahol az élet beleharap a saját farkába a semmibe ó dzsiramári Ó lébli ó BUm BUmm a hajó pedig döcögött velünk mint a terhes asszony s a hátunk mögött valaki összetolta a kulisszákat ez volt az első keresztbevágott nap az életemben fáklyák lobogtak bennem és feneketlenségek papagallum ó fumigó papagallum a partokon huszas csoportokban vörösréz madarak kuko- rékoltak a fákon akasztottak hintáztak s szintén kukorékoltak csak néha a viz fenekéről néztek felénk az elkomoro- dott hullák de mi 21 évesek voltunk a faszobrásznak csunya rózsaszinü szőrök kunkorodtak ki az állából különben jól éltünk csak éppen a gyomrunk átlója hiába huztuk meg a srófokat az ökrök ujra meg ujra nekiindultak a tarlókon át s a szemeinket néha már alig tudtuk levakarni a lányok bokáiról ilyenkor mindig felkiáltottak belőlem a cintányérok Bécsben 3 napig az utcán aludtunk aztán véglegesen kicsavartuk magunkat önmagunkból mi is az hogy civilizáció az ember bekeni magát valami zománccal és irtózni kezd a tetvektől mi is az hogy családi kapocs az ember holmi selyemszalaggal meghosszabbitja a köldök- zsinórját mi is az hogy istentisztelet az ember félni kezd hogy ne kelljen félnie mi talpunkra szögeztük az országutakat s a nap jött velünk az ürben arany mértföldlábakon higyjétek el az elefánt nem nagyobb mint a bolha a vörös nem vörösebb mint a fehér s ha mégis mi azért mentünk tovább kamaralógósz ha felállitjuk a mérleget ugyis mi huzzuk a rövidebbet és ekkor kinyiltak a szemeink és mélyek lettünk mint a fekete kutak a bánya vidéken és mentünk és mentünk 13 angyal járt előttünk szintén gyalog és énekeltek nekünk a fiatalságunkról már tipikus csavargók voltunk jól megnevelt bolhákkal a hónunk alatt szerettük az árokba hullott gyümölcsöt a savanyutejet és a zsidók hitközségi kasszáit s jöttek felénk innen és onnan is a testvérek a világ minden fajta nyelvével s csodálatosan téglabőrü ábrázatokkal speciális szaga volt valamennyinek s némelyiket legyalulták a kilométerek s némelyiknek még tejes volt a szája az anyja csecsétől az utak fehér dunnákban hevertek alattunk a sürgönydrótok összerántották magukat és kabalákat irtak az égre este láttuk amint az asszonyok lába között kinyiltak a virágok de mi növényevők és asszonygyülölők voltunk és áthuztuk magunkat Passaun Aachenen Antwerpenen
|
Calul moare, păsările îşi iau zborul (fragment) (Romanian)Timpul a nechezat atunci, adică şi-a desfăcut, ca un papagal, aripile vă spun poartă roşie deschisă cu iubita mea, care avea diamante negre zidite-n obraz în disperarea-i purta 3 copii şedeam sub coşurile fabricilor ştiam că mâine liniile curbate he zup he zup mi-a spus că pleci, Kasika, iar eu mă ofilesc pe scene şi în mâzgăliturile domnului nadler evident evident domnul dumnezeu le dă uitării pe femeile frumoase venea sculptorul-semicristos în lemn era tânăr şi mirosea scandalos a dreptate mâine vom fi dincolo de graniţa maghiară păi da hm da evident evident oraşul gonea pe lângă noi se-nvârtea de colo-colo şi câteodată se sălta în vârful degetelor am văzut pălăria de paie scâlciată a tatii cum înoată deasupra sticlei mate de la farmacie până la statuia sfintei treimi şi-napoi cândva credea bătrânul că că la 21 de ani o să mă fac capelan la parohia din Ersekujvar dar cu exact zece ani mai devreme mâncam fumul în atelierul de lăcătuşerie al domnului sporni de-acum bătrânul doar rareori venea la noi acasă pe urmă a dat pe gât şi frumuseţe de planuri de viitor ce-mi făcusem şi le-a pişat o dată cu berea s-a-ndrăgostit de-o bătrână femeie de serviciu i-a căzut părul şi se-mprietenea doar cu ţiganii 25 aprilie 1909 mă pregăteam să plec pe jos la Paris cu sculptorul în lemn orăşelul şedea în mocirlă şi cânta la armonică îmi iau aripile de pe tine, o Sfinte Cristofor, tu n-ai să fii niciodată fiul lui taică-tu un beţivan plângea cu lacrimi de crocodil rezemat de zidul hotelului „Leul de Aur”, simţeam că totul s-a sfârşit a trecut peste mine o pereche de şine roşii şi-n turle băteau clopotele porumbeii făceau tumbe deasupra acoperişurilor mai bine zis galopau în rădvanul soarelui noul clopot al franciscanilor aproape cânta deja cine se pregăteşte să meargă la culcare să lustruiască drugii de plumb ceasurile îi ispitesc pe câinii ciobăneşti albi simţeam că totul s-a sfârşit rachierii şi negustorii de mărunţişuri şi-au închis prăvăliile du-te înapoi, amice, la copiii tăi roţile nu s-au mai rostogolit îndărăt omul îşi leapădă dinţii de lapte şi priveşte-n nimic acolo unde viaţa îşi mursecă sieşi coada în nimic o, giramari, O, lebli, o, Bum Bumm, iar vaporul înainta anevoie ca femeia gravidă, iar în spatele nostru cineva a împins culisele laolaltă a fost prima zi ce s-a pus de-a curmezişul vieţii mele înlăuntrul meu ardeau făclii şi-adâncuri fără fund papagallum o, fumigo, papagallum pe ţărm cântau cucurigu păsări de-aramă în grupuri de câte douăzeci în copaci se dădeau huţa spânzuraţii şi cântau şi ei cucurigu cadavrele întunecate doar arar priveau către noi de pe fundul apei dar noi aveam 21 de ani sculptorului în lemn i-au mijit în bărbie ţepi rozalii urâţi o duceam bine altminteri doar diagonala stomacurilor noastre zadarnic am tot strâns şuruburile, boii s-au pornit iar şi iar pe mirişti şi uneori abia mai izbuteam să ne răzuim ochii de pe gleznele fetelor şi-atunci, de fiecare dată, tipsiile se apucau să strige din mine la Viena am dormit 3 nopţi pe stradă apoi ne-am deşurubat definitiv din noi înşine ce mai e şi chestia aia numită civilizaţie se unge omul cu oarece smalţ şi începe să-i fie groază de păduchi ce mai e şi chestia aia numită legătură familială omul îşi prelungeşte cordonul ombilical cu o panglică de mătase ce mai e şi chestia aia numită religie omul începe să se teamă ca să nu se mai teamă noi ne-am bătut în tălpi şoselele şi soarele a purces cu noi în univers cu picioroange aurite lungi de-o milă credeţi-mă că elefantul nu-i mai mare decât puricele roşul nu-i mai roşu decât albul şi dacă, totuşi, noi am mers mai departe e logosul cămării, pe mai departe, dacă aşezăm cântarul oricum, tot noi o să tragem ponoasele şi-atunci ni s-au deschis ochii şi-am devenit adânci ca puţurile negre din ţinutul minier şi-am mers şi-am tot mers dinaintea noastră păşeau 13 îngeri mergeau tot pe jos şi ne cântau despre tinereţea noastră eram vagabonzi de-acuma tipici cu purici bine crescuţi la subsuoară ne plăceau fructele căzute în şanţuri laptele bătut şi casele de bani ale comunităţii evreieşti şi veneau către noi şi de ici şi de colo fraţii cu toate limbile lumii şi cu feţele lor, cu pielea, ciudat lucru, de cărămidă toate aveau mirosuri deosebite şi pe unii i-au rindeluit kilometrii, iar câte unul mai avea lapte la gură de la ţâţa maică-sii drumurile se-ntindeau la picioarele noastre ca nişte pilote albe firele de telegraf tresăltau şi scriau mascote pe cer seara vedeam cum între picioarele femeilor se deschideau florile dar noi eram mâncători de plante şi misogini şi am trecut prin Passau Aachen Antwerpen
|
