This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Kemény István: Fort (El in German)

Portre of Kemény István

El (Hungarian)

Ott mennek a locsolóautók víz helyett tiszta ésszel.
Mögöttük a jósnők, most is veszekedve.
Fölöttük a felhők, elérhetetlen billentyűzetükkel.
Mind, el, ugyanarra. Ugyanarra tekerednek le az orsók.
Arra ballagnak el a kutyák behúzott farokkal.
És a frakkos zenészek meg az udvari zenészek is.
Azok ott a bolondok, formájukat vonszolják a földön.
Arra folyik a Duna is, viszi és vigasztalja a vizét.
Mind, el, ugyanarra.
- Nézd apu! Ott mennek a lányok, és mind milyen gyönyörű!
- Látom… mivel kented össze a trikódat?
Ott megy el Fényes Ösztön emléktől emlékig lopózva.
Ott megy May Károly egy bárányhimlőt terelve arra.
Ott tanárt tanárok kísérnek fegyelmezetten, hórihorgasan.
Ott megy el a lekésett biciklitúra is.
Ott gördül a golyó a toll végén messzi füzetekben.
Ott megy el a lisszaboni autó, körülötte cigarettafelhő,
és ott száll ki Móni, aki később nem akart élni.
Mind, el, ugyanarra.
- Nézd, anyu! Arra mennek a férfiak, milyen helyesek mind!
- Igen... de mi lett a trikóddal, kicsi foltom?
Ott repülnek a vadlibák meg a hangjuk.
Az a hátsó fekete a kényszer, ami hozta-viszi őket.
Arra szárad fel a felszín, ürül ki alul a csatorna.
Az ott a tavasz, a nyár, az ősz, a tél külön nejlonzsákokba téve.
Ott mennek az egyszer meglátottak, meg a többször, meg a mégsem.
Ott mennek a régiek és az eljövendők.
Ott mennek a régiek és az eljövendők.
Ott mennek a locsolóautók víz helyett tiszta vízzel.
Mind, el, ugyanarra.


Fort (German)

Dort fahren die Sprengwägen, nicht mit Wasser, mit reiner Vernunft gefüllt.
Hinter ihnen die Wahrsagerinnen, die jetzt noch streiten.
Über ihnen Wolken, mit einer unerreichbaren Tastatur.
Alle, fort, dorthin. In die gleiche Richtung rollen die Spulen.
Dort trotten auch die Hunde hin, mit eingezogenen Schwänzen.
Und die befrackten Musiker, die Hofmusiker.
Dort, das sind die Verrückten, schleppen ihre Gestalt am Boden.
Dorthin fließt auch die Donau, trägt und tröstet ihr Wasser.
Alle fort, alle dorthin.
– Schau Papa! Dort gehen die Mädchen, und alle sind wunderschön!
– Ich seh es, was hast du dein T-Shirt so beschmiert?
Dort geht der prachtvolle Trieb und stiehlt sich in die Erinnerung.
Dort geht Karl May, treibt Schafblattern dahin.
Dort begleiten Lehrer Lehrer, diszipliniert und hochgeschossen.
Dort fährt auch die verspätete Radequippe vorbei.
Und die Kugel am Ende des Stiftes rollt in fernen Heften.
Dort fährt das Auto aus Lissabon, in Zigarettenrauch gehüllt,
und dort steigt Moni aus, später wollte sie nicht mehr leben.
Alle fort, alle dorthin.
– Schau Mama! Dort gehen die Männer, wie nett sie alle sind!
– Ja … aber was ist mit deinem T-Shirt, du schmutziger Spatz?
Dort fliegen die Wildenten und ihr Geschrei.
Die schwarze zum Schluß ist der Zwang, der sie bringt und forttreibt.
Und die Oberfläche trocknet dort, der Kanal entleert sich unten.
Dort sind Frühling, Sommer, Herbst und Winter einzeln in Plastikbeutel verpackt.
Dort gehen die einmal Gesehenen, die Oft- und Niegesehenen.
Dort gehen die Vergangenen und die Zukünftigen.
Dort gehen die Vergangenen und die Zukünftigen.
Dort fahren die Sprengwagen statt mit Wasser mit reinem Wasser.
Alle, fort, alle dorthin.


Source of the quotationJahrbuch der Lyrik 1999/2000, Verlag C. H. Beck, p. 33-34.

minimap