Kemény István: Több ismeretlenes álom

Két szál füstön lóg a Föld,

a vékony az enyém, az övé a vastag.

Elnyomom a csikket, már nem rakok a tűzre,

egy szál füstön lóg a Föld,

aztán az is elvékonyodik,

elszegényedik, megöregszik, meghal.

Azt álmodom, hogy gyilkos leszek,

ha nem lesz egy hajszál, ami megtart.

Hajnal körül, bibliai tájon

balról jobbra átvonul a dátum.

Elöl a nyáj: a másodpercek,

a perc, óra, nap, majd a hónap,

mögöttük végül három

fiával elballag a kettes.

És reggel lesz, budapesti reggel.

Azt álmodtam, hogy gyilkos vagyok,

mert voltam már, legalábbis egyszer.

Két szál vízszintes füst az égen,

repülőszar, egészen friss még.

Cigaretta, utca, újság, levegő,

és már nincs is kondenzcsík az égen.

A gyilkosság a füstbe ment, tudom,

benne bújt el, nehogy elkövessék,

és van mögöttem valaki a sorban,

akire már nem jut felelősség.

La Terra è appesa su due fili di fumo,

quello fino è mio, quello suo è spesso.

Schiaccio la cicca, non alimento più il fuoco,

la Terra è appesa su un filo,

poi s’assottiglia anche quello,

s’impoverisce, s’invecchia, muore.

Sto sognando, che diventerò un omicida,

se non ci sarà un fil di capello, che mi sostiene.

Verso l’alba, su un paesaggio biblico,

la data del giorno si sposta da sinistra a destra.

Davanti la gregge: i secondi, il minuto,

l’ora, il giorno, infine il mese,

dietro di loro alla fin fine,

con i suoi tre figli, passa il due.

E sarà mattina, mattinata di Budapest.

Ho sognato di esser’ un omicida,

perché son già stato, almeno una volta.

Due fili di fumo orizzontali nel cielo,

escremento d’aereo, e del tutto fresco.

Sigarette, strada, giornale, aria,

e la scia della condensa è già sparita.

L’omicidio è andato in fumo, lo so,

s’è nascosto per non commettere il fatto.

e dietro di me c’è qualcuno in fila,

ch’è rimasto privo di responsabilità.