Thomas Bernhard emlékének ajánlva
Ezzel a járással, ahogy
megyek. Így mozog el a
bokám és a lábfejem.
Tudok menni. Járkálok.
Tegnap elsétáltam az
egyik utcasarokig. De
túl hideg volt kint és inkább
visszajöttem. A Szívig.
És hazafelé. Majdnem
megfagytam. Nem volt nálam
kesztyű. Próbáltam, hogy ne
fázzak, arra gondolni.
Próbáltam gondolkodni.
Igen, de csak az jutott
az eszembe, hogy milyen
hideg van és hogy jó lenne
a kesztyű. Ma kimegyek
a Köröndig legalább.
Ez a tervem. Ma ez lesz
a program. Ezt az elkép
zelést valósítom meg.
Úgy, hogy elmegyek megint
a Szív és a Szondy utca
sarkáig és a Szíven
le az Aradiig, az
Aradin balra, Szinyei M.,
jobbra befordulok:
és Körönd. Az életem
ilyen menés. Vagy inkább
vonulás. Láncolat. Szóval
az élet menésekből
és vonulásokból áll.
Vagyis tevődik össze.
Nem nyugodt beszéd. De nem
beszarós. Harminchat sor.
Ennyi szó. Ennyi betű.