Márai Sándor: Hatvanöt

Iszonyodsz, hátrálsz. Hang bőg a
                                           sötétben,
Gépi hang, szűkölő, ősemberi, -
Mene, tekel, ufarsin ég az égen,
Írták fényszórók szellemkezei.
Székesegyházak és jogrendek omolnak,
Ezer év emelte, szemétdomb holnap.
S mert az Értelemnek sincs szava
                                            több már,
A nagy díszlet szétesik, mint egy ködvár.
 

Rabbrividisci, arretri. Nell’oscurità voce
                                                   muggisce.
Voce metallica, ustolante, d’uomo primitivo, –
Mene, tekel, ufarsin arde nel firmamento.
L’avevano vergato mani spettrali dei proiettori.
Crollano cattedrali e ordinamenti giuridici,
in mille anni rialzati, discariche domani.
E siccome neppure la Ragione possiede più alcuna
                                                          parola,
Crolla il gran scenario, come fortezza di nebbia.