Vannak csöndek, messze, messze
elnyomja csöndem, mint a csikket,
füstölgő, zajos hangjukat.
Vannak még hangjaim, vannak, vannak.
Csöndem elnyomja a hangomat.
Zajosan keresnek, így sosem akadnak rám.
Csöndem csöndjük mellé már nem fért.
Rossz helyre horzsolódnak szavaink,
így szoktuk meg,
sebesre hallgatjuk egymást, miért.
Magad mögött zárj le majd mindent,
félbehagyott dolgod ne legyen.
Tiszta lepedő. Erre figyelj.
Az lesz az ágyad egyszer.
Ha lesz egyszer, és hol nem volt.
Már megint mesélünk, minek.
Voltak hangjaink? Nem is tudom.
Most csak csönd, csönd. Csönd.
De már a csönded,
az sem az én csöndem.
De már a csöndem,
az sem az én csöndem.
