Nádasdy Ádám: Szonett a kedves megtalálthoz

Nem is kívánni most, amit kívántam,
nem mondani; túl könnyen mondható
a máskor, másnak is kimondott szó,
ha nem lemondón jön, sután, elszántan;

nem lesni már: rosszat vagy jót csináltam,
szemem nem volt-e túl símogató,
és meg se kérdezni, kiszáradó
torokkal: mondd, mit érzel te irántam?

Csak összebújni, tested ébredését
hallgatva várni; hajad számba hull,
aztán lerúgni hamutartót, csészét,

bőrünk feszül, önkontrollunk lazul,
míg megkeressük egymás érverését.
Szívem kezedben. Lüktessen vadul

A non desiderar neppure ora, quel, che desideravo,
a non dire; la troppo facilmente pronunciabile
parola, detta un’altra volta, a qualcun altro,
se non giunge rassegnato, goffo, risolutivo:
 
a non rimuginare più: avevo agito male o bene,
i miei occhi non erano forse troppo accarezzanti,
e non domandar neppure, con la gola asciutta:
dì', quale sentimento provi per me?
 
Solo stringersi, attendere ascoltando il risveglio
del tuo corpo; i tuoi capelli intrufolati nella mia bocca,
poi scalciare via il portacenere, la tazza,
 
la nostra pelle si stende, l’autocontrollo s’allenta,
mentre cerchiamo la pulsazione un dell’altro.
Il mio cuore nelle tue mani. Che batta all’impazzata.