Nagy László: Trulaus dag (A hűtlenség napja in Norwegian)

Elképzelt hazámhoz hűtlen leszek,

hűtlen a bánat nő-csillagához,

hűtlen a téboly útjához e nyárban.

Erkélyem vas-kosarába

tűzze ki sárga porzászlait a szél,

mert puszta hely immár,

ott nem tipródik baba se virág,

se gyullasztó ábránd,

eltűntem onnan magam is,

hűséges őrszem,

ki árván s félelmesen tudtam figyelni.

Nem talál meg házamban senki,

se ellenség, se barát,

de vadászó szemük föllelheti

sas-körmöm nyomát a vasárnapi újságokon,

asztalomon az éneket

s nagy tálban a tünődés hamuját.

Kitaláltam a boldog hazát,

s nehogy e szent napon orkán bántsa,

félretette képzeletem.

Én pedig porban, légy-döngésben

plakátok édes mosolyában

csak állok a söntés szentjei közt,

félvállra akasztott kabáttal,

két kézre fogott pohárral.

Eg blir trulaus mot det fedreland eg drøymde,

trulaus mot mitt vemods kvinnestjerne,

trulaus mot alt vanvits veg i sommar.

På balkongen min ei jernkorg,

burde vinden setje sine gule støv-flagg,

alt er audt og tomt,

ingen dokker lenger, ingen blomar,

ingen syner som kan fengje.

Også eg forsvann,

ein trufast vaktpost,

eine, men påpasseleg til tusen.

Ingen finn meg heime i mitt hus,

verken uvenn eller venn,

men eit jegerblikk vil lett oppdage

spor av mine ørneklør på søndagsbladet,

songen på mitt bord

og tenkje-oska i den store skåla.

Det lykkelege landet fann eg opp

og skauv det frå meg att, i fantasien,

så ingen vill orkan skal plage det

på slik ein heilag dag.

Sjølv står eg her i støv og fluesurr,

i veggplakatars søte smil,

blant heilagmenn omkring ein bardisk,

med frakken slengt om eine skuldra

og glaset mellom begge hender.