Pásztor Béla: Gyerekektől kérdezem

Ó mondjátok meg nékem, gyermekek,
Ha őszre jár s az erdő vetkezik,
Halljátok ti is még a hegy megett
A kék Vadászok méla kürtjeit?
 
Es látjátok még itt is éjszaka, -
Mint egykor én, - mikor a hold se süt
S a rabolt lúddal fut, csapong tova
A kerteken, a tolvaj Félszeműt?
 
Az elhagyott, mohlepte csűr felett
A szél még is huhogva zúg?mostan
Es hogyha elverik az éjfelet,
Kapirgál még a háromlábú Tyúk?
 
A régi házban vajh még ott lakik
A vén Anyó, ki láncfüvet szakaszt,
Hogy gyík-leveskét főzzön hajnalig,
Melyért az ördög ád majd hét garast,
 
S kinek jelére szárnyat bont a mén
S ki kopár kőből szökkent babszemet,
A Diák nem járt nálatok idén?
Ó mért nem szóltok róluk, gyermekek?
 
Vagy úgy haltak meg ők is sorba tán,
Mint gyermekkorom régi vénei,
Kikről ti már nem tudhattok s csupán
Bennem leng arcuk fel, kísérteni.

Oh, ragazzi, ditemi, quando il tempo
Volge all’autunno, e si spogliano i boschi,
Lo sentite ancora anche voi dietro i monti,
Il suono melanconico dei corni dei cacciatori?
 
Lo vedete anche qui, di notte – come
Io un tempo, - quando pure la luna dorme,
E sfarfallando corre lungo il giardino,
Con l’oca rubata, il ladro Semicieco?
 
Sopra il muschioso e dimesso granaio,
Soffia anche adesso il vento furioso?
E quando l’orologio scocca la mezzanotte,
Razzola ancora la Gallina a tre zampe?
 
Forse, la vecchietta, che abita tuttora nella
Casa vecchia, e che raccoglieva tarassaco,
Per cucinare sino all’alba brodo di lucertola,
Per avere, dal satana sette oboli, in cambio,
 
E al cui segnale, lo stallone stenderà le ali,
Colui che dalla pietra farà nascere i semi,
Quest’anno l’Allievo, da voi non è passato?
Ragazzi, di loro perché non avete parlato?
 
Forse, uno dopo l’altro, son morti anche loro,
Come i vecchi anziani del mio passato,
Voi non potete più sapere niente di loro,
Solo a me balena, per tentarmi, il loro viso.