Pásztor Béla: Házbontáskor
|
Házbontáskor (Hungarian)Lebontják már a házikót, Hol gyermek voltam én. A csákányverte réseken Befú a szél, s a fény
Mint gonosz seprő, sepri ki A kuckók zeg-zugát. A pince védi emlein Az árnyat legtovább.
A kapufélfa arcra dől, A küszöb elszalad A lópatkón, mit rászögelt A régi áhitat.
Majd nyögve térdre omlanak A barna tűzfalak S a fali tücskök éneke Is meztelen marad.
E hontalan kis cirpegés S a halk emlékezet Tartják csak még a boltivet Az oszlopok helyett.
A kidőlt ablakrács szögén E háznak kincseit, Csak régi sóhaj s pókfonál Hártyája védi, míg
Éjféltájt létrán, vödrösen Kőmíves szellemek Raja jő, hogy a dőlt helyén Új falat verjenek.
(1938)
|
Demolizione della casa (Italian)Stanno demolendo la casetta, Dove son stato bambino. Attraverso le crepe, provocate Dai picconi, penetra il vento,
La luce come scopa malvagia Spazza gli angoli del cantuccio. E la cantina che difende a lungo, La sua ombrosità sul suo petto.
S’abbatte lo stipite della porta, La soglia fugge via sul ferro Di cavallo, che l’antico Fervore le aveva inchiodato.
Le oscure mura sparti fuoco, Cadono in ginocchio gemendo, Nei muri, perfino il canto Dei grilli rimane denudato.
Questo zillare senza patria, Questa rimembranza silente Reggono ancora la volta Al posto del pilastro portante.
I tesori di questa casa, solo Il velo dei sospiri di un tempo Difende, e il filo della ragnatela Sull’inferriata della finestra.
Finché verso mezzanotte, sulle Scale, l’ombra dei muratori Giunge, per erigere un muro nuovo Al posto del vecchio abbattuto.
(1938)
|
