Pásztor Béla: Holdaskönyv 5. A falak énekeiből

Weöres Sándor - Pásztor Béla

Holdra bámulj, vakablak.

Visszhang, dalolj magadnak.

Mécs, kanócért fuss körbe.

Tükör, nézz a tükörbe.

Összeláncolt istenek

függőlámpán lengenek,

kékre égett arcukon

táncot jár a fájdalom.

A kútban az esti ég

örvénylő kék szakadék.

Mélyén lovak szétzuzott

csontjai a csillagok.

Merre nyúlsz ki, gyűrűs kéz?

Fejetlen láb, merre mész?

Üres termek lángolnak.

Rád gondolnak, bárhol vagy.

Nekropolisz a nevem,

száz kupolám nem lelem.

Ülj egy fáradt öszvérre,

felépülök estére.

Weöres Sándor – Pásztor Béla

Finestra cieca, guarda la luna.

Eco, canta solo per te stessa.

Lume, corri in cerca di stoppino.

Specchio, guardati nello specchio.

Sulla lampada a sospensione,

pendono Dei, messi in catene,

sui loro visi bluastri bruciati,

danzano i dolori scatenati.

Nel pozzo il cielo serale,

è un abisso blu turbinante.

In fondo, le ossa spezzate

dei cavalli, sono le stelle.

Mano anellata dove ti sporgi?

Gamba senza testa, dove corri?

Stanze vuote son in fiamma.

A te pensano, ovunque tu stia.

Necropoli è il mio nome,

mie cento cupole son sparite.

Siediti su un mulo stanco,

per stasera mi riprenderò.