Pásztor Béla: Holdaskönyv 6. A bolondok énekeiből

Weöres Sándor - Pásztor Béla

Törött fésű, adj fogat.

Szobor, add át arcodat.

Bőröm sincs és csontom sincs,

belemen lóg a bilincs.

Holtak ültek mellemre.

Eső esett reggelre.

Tegnap este fát hordtam.

Mit jelent ez álmomban?

Csőröm vas és tollam vas,

én vagyok a szélkakas.

Horpadt égi bádogon

rőt rozsda a lábnyomom.

Hó esik a szívemben,

jégcsap mellett melegszem,

ledobom a ruhámat,

pőrén futok utánad.

Tallér voltam egykoron,

elherdáltak egy toron.

Most mint özvegy sír értem

aranyfátylas csengésem.

Weöres Sándor - Pásztor Béla

Dammi un dente, pettine rotto.

Statua, consegnami il tuo viso.

Non tengo pelle, neppure le ossa,

manetta pende sulle mie budella.

Morti son seduti sul mio petto.

E’ piovuto per questo mattino.

Ieri sera portavo del legno.

Cosa vorrà dire nel mio sogno?

Ho il becco e piume di ferro,

io sono la banderuola di ferro.

Sul latta celestiale ammaccata,

ruggine rossa la mia impronta.

Neve cade dentro il mio cuore,

mi scaldo accanto il ghiacciolo,

mi spoglio del mio vestimento,

per correre dietro di te ignudo.

Son stato un tallero un tempo,

mi sperperarono al banchetto.

Or’ come vedova piange per me

il mio tintinnio dal velo d’oro.