Tor (Hungarian)
Vígadnak fenn! Ím máglya gyullad.
Dombhosszat hordók görgenek.
S a szöges dongák vad jajunkat
Csobogtatják a bor helyett.
Sóhajunk suhog, mint a nyírfa-
Seprő a máglyafüst felett.
Csattog az olló s tövig nyírja
Borzolt hajunk a rémület.
Hörgésünk felszáll, mint a tömjén,
Mi sírunk csak, míg áll a bál!
S mint pergés fenn a dobok bőrén,
Fut hátunkon a borzadály.
Mi rontjuk csak ez ünnepet meg!
Mint csontunk-nyujtó kínkerék,
Recsegik túl e szörnyű percek
Ott fenn a duhaj tánczenét.
Jaj, nincsen éjjel, nincsen nappal,
Csak máglyafényü alkonyat,
Rém jár közöttünk kopó haddal,
Kutatva azt, ki nem mulat.
Várjuk hát őt kereplőnk-rázva,
Öltsünk kámzsát és maskarát.
Áruló könnyünk meg ne lássa
A ránk vicsorgó porkoláb.
S te jer, húrtalan hegedűddel
Kín, csontvonóddal hegedülj!
Táncoltass árkon-bokron által
Míg ínyünk, nyelvünk feketül!
Uploaded by | Cikos Ibolja |
Source of the quotation | Válogatott versek |
Publication date | 1959 |
|
Banchetto funebre (Italian)
Sollazzano lassù! Rogo s’infiamma.
Botti rotolano giù lungo la montagna.
Le doghe spinate, al posto del vino,
Stanno ciangottando il nostro lamento.
Fruscia il nostro sospiro, come la scopa
Di betulla, sopra il fumo del rogo.
Sferragliano le forbici e il terrore taglia
A zero i nostri capelli scompigliati.
S’eleva il nostro rantolo, come l’incenso,
Finché la festa dura, solo noi piangiamo!
Come lassù, il rullo, sulla pelle del tamburo,
Lungo la schiena corre il raccapriccio.
Solo noi guastiamo questa festa!
Come un cavalletto che spezza le ossa,
Così, questi minuti terribili, sovrastano
Lassù col fragore, la danza selvaggia.
Ahimè, non c’è notte, non c’è giorno,
Solo un crepuscolo dal rogo dipinto,
Tra di noi, con gli aguzzini uno spetro vaga,
Ricercando coloro che disertano la baldoria.
Agitiamo dunque la nostra raganella,
Indossiamo il cappuccio e la mascara.
Per celare le nostre lacrime all’aguzzino,
Mentre lui furioso ci ringhia addosso.
E tu, angoscia, vieni con il tuo violino
Senza corda, suona con il tuo arco d’osso!
Facci ballare attraverso siepi e fosse, finché
Le nostre gengive e lingua diventano nere.
|