Péter Erika: Szélvédőre tapadt gondolatok

A kert végében hömpölyög a pára,
szürke, szmogos,
fuldokló világra ébredtem.

*

Derengésből ocsúdik a táj,
a fák süvítve húznak el mellettem,
szélvédőre tapadt gondolataim
felcsapódó sárdarabok.

*

Könnycsepp vagyok,
te tükröződsz benne,
én csak a szélvédő üvegében
bámulom magam.

In fondo al giardino si voltola la bruma,
grigia, nebbia nera,
mi son svegliata su un mondo convulso.

*

Dal albeggiare si sveglia il mondo,
accanto a me gli alberi sibilando sfrecciano via
pensieri appiccicati sul parabrezza
sono schizzi di fango.

*

Sono una goccia di lacrima
dentro c’è il riflesso tuo,
io solo dentro il vetro del parabrezza,
fisso me stessa.