Petőcz András: A 15 éves lány

Napokig nem tudtam mit kezdeni

a mosolyával. A mosolyával

napokig nem tudtam mit kezdeni.

Zavartan-döbbenten figyeltem

a nevetését, és a nevetésével

nem tudtam mit kezdeni.

Táncoltunk, együtt. Magamhoz

öleltem. Fiatalok és feszesek

voltak a mellei. Iszonyúan

kívántam, akkor, ott. Dühödten

vágytam az ölelését. Azt

akartam, hogy nagyon szeressen.

Nagyon szeressen, azt akartam.

És féltem. Már-már remegtem

a félelemtől és a vágyakozástól.

Per giorni non sapevo che farmene

del suo sorriso. Del suo sorriso

per giorni non sapevo che farmene.

Osservavo confuso – stupito

il suo sorriso, e del suo sorriso

non sapevo che farmene.

Ballavamo, insieme. La tenevo

stretta a me. I suoi seni erano

giovani e turgidi. La desideravo

terribilmente, là, allora. Desideravo

furiosamente il suo abbraccio.

Volevo che mi amasse tanto. Che

mi amasse tanto, questo, che volevo.

Ed avevo paura. Quasi tremavo

dalla paura e dalla bramosia.