A tenger dicsérete (Hungarian)
`(anyámnak)`
A könnyed hang!
A parton megállsz,
csak úgy, könnyedén,
és eközben, gondolatban,
hagyod a toll-futást,
a mozdulat könnyed
ívét, a jókedvű,
nyugodt szaladást
a papír végtelen
hulámzó felületén,
simaságán-fehérségén,
hagyod, mikéntha
szaladnál tengeren,
lábad hullámokon
tapod, hullámcsúcsokon,
-völgyeken, tarajos
hullámhegyeken ível
végig a toll, tollad,
félálmodón, ringatva
szinte, és mégis:
majdnem-éberen.
Megállsz a parton.
Előtted végtelen víz,
végtelen vízfelület,
és lesed, figyeled
a hullámok életét,
feltámadását-elbukását,
lélegzését és futását,
csúcsokról zuhanását,
és fönn!, a légben
sirályok, albatroszok
és egyéb madarak
vijjogását-sivítását,
repülését és siklását
nézed: könnyedségüket,
papírjaikon-szaladásukat,
és irigyled őket;
tollad szaladását
figyeled papírodon,
a nevetést, ahogy
futnak, szaladnak
elő a semmiből
szavaid, a víz,
a tenger mélységeiből
talán, a hullámzás
ritmikus ismétlődéseiből,
az új és új elbukásból,
a hullámcsúcs-zuhanásból
és a vágyból,
a vágyból, hogy
egyszer végre tudnád
kimondani, leírni,
magadból kitépni,
kiszakítani, hogy
mi ez? A végtelen víz - - -
A tenger mozdul,
a tenger mozdulatlan.
A könnyed hang!
A tengert nem lehet
kimondani, sem súlyosan,
sem könnyedén, hiába
ez a játékos toll-futás.
Nézd a madarakat!
Ők tudják, mi végre,
mi célból röpködnek
itt, ki az, ki hívta
őket, és ki az, ki
szépségük múltán
elmúlásukról is
gyöngéden gondoskodik.
| Uploaded by | Bandi András |
| Source of the quotation | http://www.mek.iif.hu |
|
Lauda mării (Romanian)
(mamei mele)
Glasul usor!
Te opreşti pe mal,
doar aşa, lesne,
şi între timp, în gând,
laşi condeiul să fugă,
arcul suplu al
mişcării, fuga
voioasă, uşoară
pe suprafaţa
infinită, ondulată,
albă-netedă,
laşi,parc-ai
fugi pe mare,
picioru-ţi calcă
pe val, pe creste-
pe văi de valuri, arcuieşte
peste munţi de valuri
până la capăt condeiu-ţi
aţipind, parcă
legănând, şi totuşi:
aproape treaz.
Te opreşti pe mal.
În faţa-ţi apa infinită,
suprafaţa infinită,
şi pândeşti, observi
viaţa valurilor,
învierea şi moartea,
răsuflarea şi goana,
prăbuşirea de pe creste,
şi sus! în văzduh
asculţi vuietul, ţiuitul
pescăruşilor, albatroşilor
şi a altor păsări,
vezi zborul, plutirea
supleţea lor,
fuga lor pe hârtie,
şi le invidiezi;
urmăreşti fuga
condeiului pe hârtie,
hohotul, precum
fug, iasă la
iveală cuvintele-ţi
din neant, despre apă,
poate din adâncul
mării, despre cadenţa
ritmică a undelor,
despre unori noi, şi noi năruiri
despre prăbuşirea culmei undelor
şi despre dor,
despre dorul, ca odată,
în sfârşit să poţi
rosti, să poţi scrie,
să poţi smulge din tine,
să poţi desprinde, ce
e aceasta. Apa infinită - - -
Marea se mişcă,
marea-i nemişcată.
Glasul usor!
Marea n-o poţi
descrie , nici severă,
nici vioaie, degeaba-i fuga
jucăuşă a condeiului.
Uită-te la păsări!
Ele ştiu din ce pricină,
cu ce scop zboară
aici, cine le-a
chemat, şi cine-i, care
după pieirea frumuseţii
poartă grijă şi de
moartea lor tandră.
|
