This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Petőfi Sándor: A Tisza

Portre of Petőfi Sándor

A Tisza (Hungarian)

Nyári napnak alkonyúlatánál
Megállék a kanyargó Tiszánál
Ott, hol a kis Túr siet beléje,
Mint a gyermek anyja kebelére.

A folyó oly símán, oly szelíden
Ballagott le parttalan medrében,
Nem akarta, hogy a nap sugára
Megbotoljék habjai fodrába'.

Síma tükrén a piros sugárok
(Mint megannyi tündér) táncot jártak,
Szinte hallott lépteik csengése,
Mint parányi sarkantyúk pengése.

Ahol álltam, sárga föveny-szőnyeg
Volt terítve, s tartott a mezőnek,
Melyen a levágott sarju-rendek,
Mint a könyvben a sorok, hevertek.

Túl a réten néma méltóságban
Magas erdő: benne már homály van,
De az alkony üszköt vet fejére,
S olyan, mintha égne s folyna vére.

Másfelől, a Tisza tulsó partján,
Mogyoró- s rekettye-bokrok tarkán,
Köztök egy csak a nyilás, azon át
Látni távol kis falucska tornyát.

Boldog órák szép emlékeképen
Rózsafelhők usztak át az égen.
Legmesszebbről rám merengve néztek
Ködön át a mármarosi bércek.

Semmi zaj. Az ünnepélyes csendbe
Egy madár csak néha füttyentett be,
Nagy távolban a malom zugása
Csak olyan volt, mint szunyog dongása.

Túlnan, vélem átellenben épen,
Pór menyecske jött. Korsó kezében.
Korsaját mig telemerítette,
Rám nézett át; aztán ment sietve.

Ottan némán, mozdulatlan álltam,
Mintha gyökeret vert volna lábam.
Lelkem édes, mély mámorba szédült
A természet örök szépségétül.

Oh természet, oh dicső természet!
Mely nyelv merne versenyezni véled?
Mily nagy vagy te! mentül inkább hallgatsz,
Annál többet, annál szebbet mondasz. -

Késő éjjel értem a tanyára
Fris gyümölcsből készült vacsorára.
Társaimmal hosszan beszélgettünk.
Lobogott a rőzseláng mellettünk.

Többek között szóltam én hozzájok:
"Szegény Tisza, miért is bántjátok?
Annyi rosszat kiabáltok róla,
S ő a föld legjámborabb folyója."

Pár nap mulva fél szendergésemből
Félrevert harang zugása vert föl.
Jön az árvíz! jön az árvíz! hangzék,
S tengert láttam, ahogy kitekinték.

Mint az őrült, ki letépte láncát,
Vágtatott a Tisza a rónán át,
Zúgva, bőgve törte át a gátot,
El akarta nyelni a világot!

1847



Tisa (Czech)

Za soumraku letního dne kdysi
zůstal jsem stát u klikaté Tisy,
tam, kde Malý Tur k ní spěchá čile
jako chlapec ke své matce milé.

Řeka plynula, tak plna něhy,
ve svém řečišti, jež nemá břehy,
jenom aby slunce jako dítko
o kadeře vln snad neklopýtlo.

Na poklidných vodách třpyty rudé
jako víly tančily již všude.
Jejich krůčky bylo téměř slyšet –
malých ostruh zvuk, když cinknou tiše.

Kde jsem stál, byl prostřen písku žlutý
koberec, až k louce rozvinutý,
na níž řádky sena v křehké tíze
ležely jak řádky písmen v knize.

Za loukou pak, důstojný a němý,
vysoký les, šery' mezi kmeny,
ale soumrak oharkem jej žhaví,
takže hoří, krev mu crčí z hlavy.

Naproti, na druhém břehu Tisy,
keře rokytí a lísek visí,
v keřích pak se otvor rozevírá,
jímž sem z dálky vesnická věž zírá.

Jako krásné sny o dávném štěstí
zřel jsem mráčky růžové se nésti.
Z dálav shlédly na mne zadumaně
marmarošských štítů mlžné skráně.

Zádný hluk. Do pohádkové říše
občas jenom ptáček hvízdl tiše.
Hukot mlýna ztraceného v dálce
bzučel jako komár na opálce.

Naproti, tam, kde je řeka mělká,
přinesla si džbánek mladá selka.
Než jej naplnila - dívala se
na mne - a pak odkvapila zase.

Stál jsem tam, tak nehybný a němý,
jako bych byl přikovaný k zemi,
duši opíjel mi sladký pocit
krásy přírody, té věčné moci.

Přírodo, ach, přírodo ty slavná!
Mocnější všech řečí odedávna!
Jak jsi velká ! A čím více mlčíš –
tím jen krásnější nás řeči učíš!

Do dvorce jsem došel - noc už padá –
k večeři, jež z ovoce se skládá.
S druhy jsem si dlouze popovídal,
zatím co nás oheň z chrastí hlídal.

Mezi jiným řekl jsem jim také:
„Chudák Tisa, co ji pomlouváte?
Tolik zla v ní vidíte, a přece
podobá se nejklidnější řece!“

Za pár dní mne zděsí v polosnění
poplach zvonů se všech stran jak hřmění.
„Povodeň !" - zní na návsi i dvoře
a já vyhlédnu, a vidím moře!

Jako šílenec, jenž pouta trhá,
rovinou se Tisa střemhlav vrhá,
hučí, řve, již rozmetala hráze,
celý svět by pohltila rázem!




minimap