Petőfi Sándor: A XIX. század költői

Ne fogjon senki könnyelműen
A húrok pengetésihez!
Nagy munkát vállal az magára,
Ki most kezébe lantot vesz.
Ha nem tudsz mást, mint eldalolni
Saját fájdalmad s örömed:
Nincs rád szüksége a világnak,
S azért a szent fát félretedd.

Pusztában bujdosunk, mint hajdan
Népével Mózes bujdosott,
S követte, melyet isten külde
Vezérül, a lángoszlopot.
Ujabb időkben isten ilyen
Lángoszlopoknak rendelé
A költőket, hogy ők vezessék
A népet Kánaán felé.

Előre hát mind, aki költő,
A néppel tűzön-vízen át!
Átok reá, ki elhajítja
Kezéből a nép zászlaját.
Átok reá, ki gyávaságból
Vagy lomhaságból elmarad,
Hogy, míg a nép küzd, fárad, izzad,
Pihenjen ő árnyék alatt!

Vannak hamis próféták, akik
Azt hirdetik nagy gonoszan,
Hogy már megállhatunk, mert itten
Az ígéretnek földe van.
Hazugság, szemtelen hazugság,
Mit milliók cáfolnak meg,
Kik nap hevében, éhen-szomjan,
Kétségbeesve tengenek.

Ha majd a bőség kosarából
Mindenki egyaránt vehet,
Ha majd a jognak asztalánál
Mind egyaránt foglal helyet,
Ha majd a szellem napvilága
Ragyog minden ház ablakán:
Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,
Mert itt van már a Kánaán!

És addig? addig nincs megnyugvás,
Addig folyvást küszködni kell. -
Talán az élet, munkáinkért,
Nem fog fizetni semmivel,
De a halál majd szemeinket
Szelíd, lágy csókkal zárja be,
S virágkötéllel, selyempárnán
Bocsát le a föld mélyibe.

1847

Nechť nikdo lehkovážné struny
se nepokouší rozehrát!
Veliké dílo hodlá počít,
kdo na loutnu chce dneska hrát!
Zpíváš-li jenom o své slasti
a o svém žalu celé dny,
věz : svět tě nemá zapotřebí,
i odlož nástroj posvátný!

Bloudíme pouští, jako kdysi
bloudíval Mojžíš s lidem svým,
když sloupem ohnivým se řídil;
jejž za vůdce Bůh poslal jim.
V novější době Bůh však určil
vést lid - jak sloup svým plamenem -
básníkům, kteří razí cestu
v Kanaan, zaslíbenou zem.

Kupředu, vy kdož básníky jste,
ohněm a vodou s lidem vpřed !
Bud proklet ten, kdo prapor lidu
odhodí zrádně, když jej zvedl
Bud proklet ten, kdo pro zbabělost
či z lenosti se opozdí
a - zatímco se lid již bije -
odpočívá tam vzadu, chráněn zdí !

Proroci falešní a klamní
již vytrubuji s hlaholem,
že lze se zastavit, že právě
jsme došli v zaslíbenou zem.
Lež je to, chýra nestydatá,
jež splaskne před milióny,
co v úpalu a žízni, v hladu
tu žijí zoufalé své dny!

Až z košů hojnosti si všichni
a rovným dílem budou brát,
až ke stolu, jimž bude právo,
v rovnosti budou usedat,
až slunce ducha v každém okně
rozlije svit svůj do všech stran,
pak teprv smíme říci: stůjme!
neboť jsme došli v Kanaan!

Leč zatím - zatím není klidu,
je nutno stále zápasit,
byť život ničím naše dílo
nebude moci zaplatit,
jen smrt nám oči něžně zavře
polibkem lehkým jako stín
a na provaze z květů spustí
nás měkce do zkypřených hlín.