This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Petőfi Sándor: A XIX. század költői

Portre of Petőfi Sándor

A XIX. század költői (Hungarian)

Ne fogjon senki könnyelműen
A húrok pengetésihez!
Nagy munkát vállal az magára,
Ki most kezébe lantot vesz.
Ha nem tudsz mást, mint eldalolni
Saját fájdalmad s örömed:
Nincs rád szüksége a világnak,
S azért a szent fát félretedd.

Pusztában bujdosunk, mint hajdan
Népével Mózes bujdosott,
S követte, melyet isten külde
Vezérül, a lángoszlopot.
Ujabb időkben isten ilyen
Lángoszlopoknak rendelé
A költőket, hogy ők vezessék
A népet Kánaán felé.

Előre hát mind, aki költő,
A néppel tűzön-vízen át!
Átok reá, ki elhajítja
Kezéből a nép zászlaját.
Átok reá, ki gyávaságból
Vagy lomhaságból elmarad,
Hogy, míg a nép küzd, fárad, izzad,
Pihenjen ő árnyék alatt!

Vannak hamis próféták, akik
Azt hirdetik nagy gonoszan,
Hogy már megállhatunk, mert itten
Az ígéretnek földe van.
Hazugság, szemtelen hazugság,
Mit milliók cáfolnak meg,
Kik nap hevében, éhen-szomjan,
Kétségbeesve tengenek.

Ha majd a bőség kosarából
Mindenki egyaránt vehet,
Ha majd a jognak asztalánál
Mind egyaránt foglal helyet,
Ha majd a szellem napvilága
Ragyog minden ház ablakán:
Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,
Mert itt van már a Kánaán!

És addig? addig nincs megnyugvás,
Addig folyvást küszködni kell. -
Talán az élet, munkáinkért,
Nem fog fizetni semmivel,
De a halál majd szemeinket
Szelíd, lágy csókkal zárja be,
S virágkötéllel, selyempárnán
Bocsát le a föld mélyibe.

1847



Pesnicima XIX stoleća (Serbian)

Nek se niko ne pothvata ludo,
Lakoumno ovih struna sveti΄;
Grdan teret svako prima na se
Koji misli pevat započeti.
Ako ne znaš ništa drugo kaz΄ti
Nego radost i bol srca svog,
Nisi nmuždan ni rodu ni svetu,
Kidaj žice – oprostiće Bog.
 
Mi bludimo po pustinji grdnoj
Ko Mojsije u vremena ljuta,
Bog mu dade stub od ognja živa
Da mu narod sasvim ne zaluta.
Takve stube, takav oganj živi
Šalje nebo i današnji dan –
Za pesnici danas ide narod,
Ide narod u svoj Kanaan.
 
Napred, dakle, ko ima glasa,
Napred s rodom, vi sveti junaci.
Proklet bio ko se boji muka!
Proklet bio ko zastavu baci!
Ko zastane, kom srce zastrepi,
Nek ga bije i kletve i sram –
Koji gledeć gde se narod bori
Odmara se u zahlađu sam.
 
Ima danas i lažnih proroka
Što su usklik do neba digli,
Koji vele da smo već na meti,
Da smo u zemlju obećanu stigli.
Lažu, lažu, gadno lažu, podlo –
Nit im može verovati svet
Koj΄ i danas, gladan, žedan zebe,
Noseć trnov na temenu splet.
 
Istom onda kad obilje prospe
Svakom svoje potpuno i ravno,
Kad za stolom prava i slobode
Svi budemo gostili se  slavno,
Kad kroz svaki prozor sunce sine
Kazujući da je duha dan:
Onda istom reci da si stigo –
Tu je meta, Tu je Kanaan.
 
Ali donde odmaranja nema,
Borba, teret neka znoji ljude,
A život nam možda neće dati,
Ništa dati za goleme trude!
Al΄ u smrti nagrade će biti,
Tihe suze nakititi grob; ¾
tad nek peva što kom srce žudi,
Onda može kad ne bude rob.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://feherilles.blogspot.hu

minimap