Petőfi Sándor: A farkasok dala

Süvölt a zivatar
A felhős ég alatt,
A tél iker fia,
Eső és hó szakad.

Kietlen pusztaság
Ez, amelyben lakunk;
Nincs egy bokor se', hol
Meghúzhatnók magunk.

Itt kívül a hideg,
Az éhség ott belül,
E kettős üldözőnk
Kinoz kegyetlenül;

S amott a harmadik:
A töltött fegyverek.
A fehér hóra le
Piros vérünk csepeg.

Fázunk és éhezünk
S átlőve oldalunk,
Részünk minden nyomor...
De szabadok vagyunk!

1847

Myrsky myllertääpi,
Pilviin peittyy taivo;
Talven hyiset lapset,
Vihur’, tuisku raivoo.

Meillä kolkko puszta
Vaan on asuamme,
Pieninkään ei pensas
Täällä suojanamme.

Nälkä kurnii suolta.
Vilu vihloo pintaa,
Nää kaks vainoojata
Meill’ on katkerinta;

Tuim’ on tuliluikku
Kolmas vaanijamme:
Hangen helmaan vuotaa
Sydänhurmettamme.

Nälän, vilun, vainon
Alla kohtalomme
Ainainen on kurjuus;
Vaan me vapaat oomme!