Petőfi Sándor: A farkasok dala

Süvölt a zivatar
A felhős ég alatt,
A tél iker fia,
Eső és hó szakad.

Kietlen pusztaság
Ez, amelyben lakunk;
Nincs egy bokor se', hol
Meghúzhatnók magunk.

Itt kívül a hideg,
Az éhség ott belül,
E kettős üldözőnk
Kinoz kegyetlenül;

S amott a harmadik:
A töltött fegyverek.
A fehér hóra le
Piros vérünk csepeg.

Fázunk és éhezünk
S átlőve oldalunk,
Részünk minden nyomor...
De szabadok vagyunk!

1847

Zavija mećava,
Svod oblaci skriše;
Pljušte naizmence
Snegovi i kiše.
 
Pusta je pustinja,
Naš dom u zabiti,
Nigde čak ni žbuna
Gde se možeš skriti.
 
Spolja muči studen,
Nutrinu glad mori,
Svud nas prate ovi
Združeni zlotvori.
 
A eno i trećeg:
Nabijena puška,
Po belome snegu
Kaplje krv nam muška.
 
Premrzli smo, gladni,
I ranjeni svi smo,
Snašli nas svi jadi…
Ali – slobodni smo!