Petőfi Sándor: A magyar nép
A magyar nép (Hungarian)Szabad a magyar nép, szabad valahára, Kinek láncot vertek kezére, lábára, S görbedt derekával a rabigát vonta, Mintha csak állat és nem ember lett volna.
Szabad a magyar nép, fejét föltarthatja, Kénye-kedve szerint kezeit mozgatja, S mely előbb mint bilincs őtet szorította, A vasat mint kardot ő szorítja mostan.
Szabad a magyar nép... lejárt napod, német! Nem táncoltatod te többé ezt a népet, S pióca módjára nem szívod a vérét, Megfizette isten gonoszságod bérét.
E földön legyen úr a tót vagy a német? E földön, hol annyi vitéz magyar vérzett! Magyar vér szerezte ezt a dicső hazát, És magyar vér ezer évig ótalmazá!
Nincs itt urasága csak az egy magyarnak, S kik a mi fejünkre állani akarnak, Azoknak mi állunk feje tetejére, S vágjuk sarkantyúnkat szíve közepébe!
Vigyázz, magyar, vigyázz, éjjel is ébren légy, Ki tudja, mikor üt rajtad az ellenség? Ha eljön, ugy jőjön, hogy készen találjon, Még a félhalott se maradjon az ágyon!
Haza és szabadság, ez a két szó, melyet Először tanuljon dajkától a gyermek, És ha a csatában a halál eléri, Utószor e két szót mondja ki a férfi!
Pest, 1848. június
|
Unkarin kansa (Finnish)Nyt vapaa on Magyari, jo vapaa vihdoinkin, Hän, jonka kädet, jalat taottiin rautoihin, Hän, joka köyryyn vaipui all’ orjan-ikehen, Niin kuin hän olis juhta, ei oiskaan ihminen.
Nyt vapaa on Magyari, pää pystyss’ olla saa; Vapaasti, sitehittä hän kättään liikuttaa; Ja rautaa, joka häntä puristi kahleena, Nyt itse puristaa hän kädessään miekkana.
Nyt vapaa on Magyari; nyt, Saksa, vapise! Et enää kansaa tätä jaloillas polkene, Sen vert’ et enää juoda saa iilismatona; Ansaitun palkkas sulle jo maksoi Jumala.
Slovakkiko tai Saksa ois herra tämän maan, Tään maan, jot’ yhä kastel’ uroomme hurmeillaan? Verillään maan tään kauniin Magyari lunasti, Verillään tuhat vuotta puolusti, suojeli.
Ei valtaa täällä muilla, Magyareill’ yksin vaan! Ja päämme päälle joku jos pyrkis tanssimaan, Me hyppäämme sen päähän ja kannuksillamme Kesk’-sydämehen asti leimamme iskemme.
Mut valvo’os, Magyari, myös öisin valppaasti, Ken tietää milloin päälles kavala karkaapi. Kun tulee hän, kaikk’ olkoon valmiina, aseissaan, Venyä vuoteellaan ei saa puolikuollutkaan.
Vapaus, isänmaani! Oi sanat kalliit net Imeköön äidin rinnast’ jo lapset pienoiset; Ja sotatanterelle kun kaatuu sankari, Huoahtakoon ne kaksi hän vielä viimeksi.
|