A puszta, télen (Hungarian)
Hej, mostan puszta ám igazán a puszta!
Mert az az ősz olyan gondatlan rosz gazda;
Amit a kikelet
És a nyár gyüjtöget,
Ez nagy könnyelmüen mind elfecséreli,
A sok kincsnek a tél csak hült helyét leli.
Nincs ott kinn a juhnyáj méla kolompjával,
Sem a pásztorlegény kesergő sípjával,
S a dalos madarak
Mind elnémultanak,
Nem szól a harsogó haris a fű közűl,
Még csak egy kicsiny kis prücsök sem hegedűl.
Mint befagyott tenger, olyan a sík határ,
Alant röpül a nap, mint a fáradt madár,
Vagy hogy rövidlátó
Már öregkorától,
S le kell hajolnia, hogy valamit lásson...
Igy sem igen sokat lát a pusztaságon.
Üres most a halászkunyhó és a csőszház;
Csendesek a tanyák, a jószág benn szénáz;
Mikor vályú elé
Hajtják estefelé,
Egy-egy bozontos bús tinó el-elbődül,
Jobb szeretne inni kinn a tó vizébül.
Leveles dohányát a béres leveszi
A gerendáról, és a küszöbre teszi,
Megvágja nagyjábul;
S a csizmaszárábul
Pipát húz ki, rátölt, és lomhán szipákol,
S oda-odanéz: nem üres-e a jászol?
De még a csárdák is ugyancsak hallgatnak,
Csaplár és csaplárné nagyokat alhatnak,
Mert a pince kulcsát
Akár elhajítsák,
Senki sem fordítja feléjök a rudat,
Hóval söpörték be a szelek az utat.
Most uralkodnak a szelek, a viharok,
Egyik fönn a légben magasan kavarog,
Másik alant nyargal
Szikrázó haraggal,
Szikrázik alatta a hó, mint a tűzkő,
A harmadik velök birkozni szemközt jő.
Alkonyat felé ha fáradtan elűlnek,
A rónára halvány ködök telepűlnek,
S csak félig mutatják
A betyár alakját,
Kit éji szállásra prüsszögve visz a ló...
Háta mögött farkas, feje fölött holló.
Mint kiűzött király országa széléről,
Visszapillant a nap a föld pereméről,
Visszanéz még egyszer
Mérges tekintettel,
S mire elér a szeme a tulsó határra,
Leesik fejéről véres koronája.
Pest, 1848. január Uploaded by | P. T. |
Source of the quotation | http://mek.oszk.hu |
|
Pusta, zimi (Croatian)
Tek sad je zaista pusta ova pusta!
Јеr je novembar loš i rasipan gazda:
Što proleće i leto
Sakupe sa brazda
To jesen proćerda lako i bez traga,
Zima ne zatiče ništa od sveg blaga.
Nema vani stada niti klepetuše,
Ni pastirskih frula koje setno tuže.
A ptice-pevice
Zanemelo ćute.
Ne pućka prepelica iz trave žute.
Niti cvrčak svoju violinu struže.
Ko sleđeno more miruje ravnica,
Sunce nisko leti ko umorna ptica,
Il kratkovido posta
Od starosti,
Pa mora da se sagne i pogled spusti…
Al nema bogzna šta da vidi na pusti.
Prazna je koliba, dom poljara suri;
Stoka jede seno, utihli su majuri;
A kada predveče
Mršavu stoku k valovu vode,
Zamûče neko kudravo goveče,
Radije bi pilo bistre jezerske vode.
Nadničar skida listove duvana s niske
Grede, zatim na pragu svija liske,
Secka ih i truni
Onda iz sara čizme
Izvlači lulu i polako je puni
Pa pućka, a pogled mu na jasle klizne.
Čak su i čarde zanemele i puste,
Birtaš i krčmarka mogu snu da se prepuste,
Јеr makar smetnuli s uma
Ključ od podruma,
Niko neće rudu okrenuti k njima:
Put je zameo vetar snežnim smetovima.
Sad gospodare vetrovi i oluje,
Jedni visoko pod oblacima struje,
Drugi jure iznad ravnice
Iskreći varnice.
Iskri sneg ko kremen, vetrovi ga mrve
Treći tek nasrće, da se s njima rve.
U sumrak, kad vetri umorno klonu,
Ravnice u neku bledu maglu tonu,
I jedva razaznaš, pognuta struka,
Nekog okasnelog hajduka:
Na noćni počinak nosi konj ga vran…
Za njim kurjak, a nad njim gavran.
Kо prognan kralj kad kraljevstvu okrene leđa,
Sunce se osvrne sa zemljinih međa,
Osvrne pogledom
Ispunjenim jedom
I dok mu pogled stigne do najdaljih duna,
Sa glave mu spadne krvava kruna.
Uploaded by | P. T. |
Source of the quotation | http://www.jovicaletic.com |
|