Az év végén (Hungarian)
Indulsz, pályavégezett év,
Menj... de várj, ne menj magad,
Sötét van a másvilágba'.
Jó lesz egy kis égő lámpa:
Vidd magaddal dalomat.
Megpendítem, régi lantom,
Megpendítem húrjaid;
Már régóta vagy te nálam,
Sokat szóltál... megpróbálom,
Tudnál-e még valamit?
Ha valaha szépen szóltál,
Most legyen szép éneked;
Légy méltó neved hiréhez,
Tedd még ünnepibbekké ez
Ünnepélyes perceket.
És ki tudja? tán utósó,
Legutósó lesz e dal;
Tán ha téged most leteszlek,
Többé majd föl sem vehetlek,
Hangod, életed kihal.
A hadistenhez szegődtem,
Annak népéhez megyek;
Esztendőre hallgat a dal,
Vagy ha írok, véres karddal
Írok költeményeket.
Zengj tehát, zengj, édes lantom,
Zengd ki, ami benned van,
Szólj vadúl, és szólj szelíden,
Ragyogóan és sötéten,
Szomorúan és vigan.
Légy vihar, mely haragában,
Ősi tölgyeket szakít,
Légy szellő, mely mosolyogva
Csendes álomba ringatja
A mezők fűszálait.
Légy tükör, melyből reám néz,
Egész, egész életem,
Melynek legszebb két virága
A mulandó ifjuság s a
Múlhatatlan szerelem.
Adj ki minden hangot, lantom,
Ami benned még maradt...
A nap is midőn lemégyen,
Pazarolva földön égen
Szétszór minden sugarat.
S szólj erősen, lantom, hogyha
Már utósó e dalod;
Hirtelen ne haljon ő meg!
Zengjék vissza az időnek
Bércei, a századok.
Debrecen, 1848. december Uploaded by | P. T. |
Source of the quotation | http://mek.oszk.hu |
|
Na izmaku godine (Croatian)
Na izmaku godine krećeš, godino
namirena, Ne idi sama, stoj;
Gust je ispodnji mrak,
Treba ti svetla zrak,
Ponesi sobom poj.
Laćam se tebe, struno
Što dugo već tamburaš,
Štimujem prozukle žice;
Stara mi družbenice,
Šta li to jošte znaš?
Vredela ako si što,
Najlepši pusti glas,
Prilika sada je prava
Da se razglasi slava
U ovaj praznični čas.
Ko zna? Možda poslednja,
Potonja biće to pesma;
Ako je odložim tuna
I ne latim se tih struna,
Presahnuće životna česma.
Podanik boga Marsa
Ne mogu iz stroja više,
Zagnjuren u eru rujnu
Povesnicu pevam bujnu,
Gde sablja krvlju piše.
Odjekuj i ti, žičana drugo,
Odjecaj šta te skoli;
Drska i smerna nota ti svaka,
Bliskavica okolnog mraka
Što i raduje i boli.
Olujnog vetra budi glasnik
Što vitla bez straha i mane;
Ali i lahor što nežno diše
Dok osmehnuto, plaho njiše
Travke s naše poljane.
Ogledni zorno u sebi
Života šareni mlaz,
Čija dva najlepša cveta
Behu – mladosti seta
I ljubavni neprolaz.
Sve što kriješ u sebi
Neka zazvuči jasno;
I smiraj sunca pali
Obilje boja što gali,
Dok još nije prekasno.
Oglasi se bezobzirce,
Pesmo moja, na pretek,
Neka glas tvoj ne umine,
Nek odjeknu u vremenu
Svi vrhunci, svaki vek.
Uploaded by | P. T. |
Source of the quotation | http://www.jovicaletic.com |
|