Petőfi Sándor: Hortobágyi kocsmárosné

Hortobágyi kocsmárosné, angyalom!
Tegyen ide egy üveg bort, hadd iszom;
Debrecentől Nagy-Hortobágy messze van,
Debrecentől Hortobágyig szomjaztam.

Szilaj nótát fütyörésznek a szelek,
Lelkem, testem majd megveszi a hideg:
Tekintsen rám, kocsmárosné violám!
Fölmelegszem kökényszeme sugarán.

Kocsmárosné, hej hol termett a bora?
Savanyú, mint az éretlen vadalma.
Csókolja meg az ajkamat szaporán,
Édes a csók, megédesűl tőle szám.

Szép menyecske... savanyú bor... édes csók...
Az én lábam idestova tántorog;
Öleljen meg, kocsmárosné édesem!
Ne várja, míg itt hosszában elesem.

Ej galambom, milyen puha a keble!
Hadd nyugodjam csak egy kicsit fölötte;
Úgyis kemény ágyam lesz az éjszaka,
Messze lakom, nem érek még ma haza.

Hortobáďska krčmáročka, z ruže kvet!
Vína, dajte, náramne ma mučí smäd;
z Debrecína. sem je cesta ďaleká,
po Hortobáď vyschne hrdlo človeka.

Rujnú nôtu dujú vetry do uší,
skrehnutý som na tele i na duši,
v zraku vašom, anjel môj, mám nádeju,
vaše oči trnkové ma zahrejú.

Hej, odkiaľže máte víno, milená?
Veď je kyslé ako plánka zelená!
Bozkajte ma, kyslé víno nahraďte,
sladký je bozk, ústa mi ním oslaďte.

Šumná žienka... kyslé víno... ústa med...
Tackám sa ja, až sa krúti so mnou svet.
Objímte ma, sladká moja, chytro sem!
Nečakajte, kým sa vám tu natiahnem.

Ej, holúbok, však len máte mäkkú hruď!
Dovoľte mi hlavou na nej spočinúť!
Aj tak na noc posteľou mi tvrdá zem,
zďaleka som, dnes už domov nedôjdem.